Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Takács Edit - Á. Varga László: Megjegyzések a szakmai követelmények tervezetéhez. • 2001. [LSZ 2001/2. 3-50. p.]
Megjegyzés: A megfogalmazásból hiányzik a látogatójegy érvényességi ideje, visszavonhatósága és a visszavonás feltételei. A „témára vonatkozóan nem őriz" kifejezés nem egészen pontos, mivel közvetett anyagok (szórvány, tükröződő) lehetnek az adott témához. A látogatójegy kiadása, illetve kutatás megtagadható, a kutatni kívánt iratanyag állapota miatt. Eredeti iratok kutatása ugyancsak megtagadható, ha rendelkezésre áll másolat. Ezeket rögzíteni kellene. A látogatójegy újdonság, a nyilvános magánlevéltárakban eddig nem volt használatos, és a kutatási szabályzattal együtt alkalmazva most felváltja a kutatási engedélyek világát. A jelenlegi szabályozás azonban több ellentmondást is tartalmaz. A (3) bekezdés alapján úgy látszik, hogy a látogatójegy nem annyira adott időszakra szól, hanem inkább egy bizonyos témára. A kutatási téma és a látogatójegy összekapcsolása igazából értelmetlen, hiszen éppen a régi kutatási engedélyek világára utalna vissza. Fontos azt is meghatározni, hogy évente újra regisztráljuk-e látogatóinkat, s a könyvtárakhoz hasonlóan állandó kutatótáborunk legyen? Ebben az esetben viszont a MOLSTAT kérdőíveit is meg kell változtatni, ott ui. évek óta rákérdeznek pl. a kiadott kutatási engedélyek számára, ez értelemszerűen most a beiratkozott kutatók (=kiadott látogatójegyek) számára változna. A kutató életkorát nem lehetne korlátozni? 46. § (2) A kutatási szabályzatban meghatározott rendelkezéseket a kutató köteles betartani és a számára kutatásra kiadott levéltári anyag fizikai állapotát és kezelési rendjét megőrizni. (3) A kutató az általa kutatott levéltári anyag reprodukálását az 59. §-ban meghatározott rendelkezések szerint, a levéltár kutatási szabályzatában megállapított díj ellenében, igényelheti. Megjegyzés: az utalás téves, az 59. § nem erről szól. Megjegyzés : hiányoznak a kutatás szabályait megszegő kutatókkal szembeni szankcionálások. Miután a kutatás szinte állampolgári jog, nem valószínű, hogy elegendő lesz a saját kutatótermi szabályzatban megfogalmazni. Ezért új (5) bekezdésben rögzíteni kellene, hogy vissza kell vonni a látogatójegyét annak a kutatónak, aki az adott levéltár kutatási szabályzatát megszegi. Esetleg kitiltani? 47. § (3) A nyilvános magánlevéltárban őrzött levéltári anyag kutatásának feltételeit — az Ltv. 22-26. §-ában foglaltak figyelembevételével — a fenntartó saját hatáskörében állapítja meg. Megjegyzés : A kutatással kapcsolatos adminisztráció, aminek szükségességével elvben egyetértenek, többletfeladatot, elsősorban adminisztrációs többletet jelent az egyházi levéltárosok számára, jelenleg még nem megoldható. A levéltári kutatás folyamata 48. § (2) A kutató az általa kutatni kívánt levéltári anyagot a kutatótermi felügyelőtől kérőlap, kísérőlap és őrjegy szabályszerű kitöltésével és benyújtásával igényelheti; a kérőlap és kísérőlap tartalmazza a kutató nevét, az általa kutatásra igényelt levéltári anyag pontos jelzetét, valamint a kérőlap beadásának keltét. 46