Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
A levéltárak ügyviteli szabályzata. • 1971. [130/1971. (M. K. 10.) MM sz. utasítás melléklete]
ismeretekkel még nem rendelkező személyek kötelesek ezen ismereteket a besorolásuktól számított három éven belül megszerezni. Az ismeretek megszerzésének lehetővé tételéről és elbírálásáról a művelődésügyi miniszter külön gondoskodik [Vhr. 14. § (2) bek.]. 163. § (1) A levéltári szakszemélyzethez tartozó dolgozóval szemben támasztandó szakmai követelmények a középiskolai érettségi mellett az alábbiak a) Az iratkezelésre és az irattári munkára vonatkozó előírásokat olyan mértékben ismeri, hogy irattári terv alapján nem országos és nem megyei szintű szerv (illetőleg ezek közvetlen felügyelete alatt álló szervek) iratkezelési és iratselejtezési tevékenységének ellenőrzését képes önállóan elvégezni. b) Az egyes fondokra (fondrészekre) kidolgozott levéltári rendezési, illetőleg selejtezési terv alapján 1848 utáni magyar nyelvű anyagban levéltári rendezést és selejtezést tud végezni, jelzetek alapján pedig mindenféle levéltári anyag rendjét helyre tudja állítani. c) Ismeri a fontosabb levéltári és irattári rendszereket, és ennek alapján képes az iratanyag kezelésére. d) Alkalmas a levéltár jellegének megfelelő igazgatási és ügyviteli, valamint a szakkönyvtár kezelésével kapcsolatos feladatok irányítás mellett történő végzésére. e) Képes elvégezni és irányítani a levéltári raktári munkákat. (2) Mindazok, akik az (1) bekezdésben foglalt szakmai igényeken túlmenően a tudományos dolgozókkal szemben a 162. §-ban meghatározott igényeknek is legalább részben megfelelnek, a levéltár adott személyzeti keretén belül előadói munkakörbe is besorolhatók. 164. § (1) A levéltár műszaki szakszemélyzetéhez tartoznak a) a levéltári műszaki tudományos dolgozók; b) a levéltári iratrestaurátorok; c) a levéltári iratfényképészek; d) egyéb levéltári szakmunkások. (2) A levéltári műszaki tudományos dolgozóval szemben támasztott követelmények a következők a) Műszaki egyetemen vagy tudományegyetem természettudományi karán szerzett oklevéllel rendelkezik. b) Behatóan ismeri a levéltári anyagnak saját műszaki területéhez kapcsolódó összefüggéseit. c) Tudományos igénnyel meg tudja oldani a levéltári anyaggal kapcsolatban felmerült és saját műszaki területével összefüggő elméleti kérdéseket; az így elért eredményeket a gyakorlatba át tudja ültetni és tudományos színvonalon írásba is tudja foglalni. d) Ismeri a levéltárak feladatait, szervezeti tagolódásukat, a levéltári munkák jellegét. (3) A levéltári iratrestaurátorral szemben támasztott követelmények a következők a) Érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik. b) Ismeri és utasítás szerint a gyakorlatban alkalmazni tudja a pergamenre írt iratok, a különböző korszakokban készült papirosra írt iratok, a kéziratos térképek és tervrajzok. a nyomtatási és sokszorosítási eljárással készült iratok, valamint a pecsétek restaurálásánál és konzerválásánál alkalmazott eljárásokat. c) Rendelkezik azokkal az alapvető elméleti ismeretekkel, amelyek a különböző korok iratainak anyagával és a b) pontban összefoglalt eljárásokkal kapcsolatosak. d) Használni tudja az iratrestaurálásnál alkalmazott gépeket. e) Rendelkezik a levéltári anyag kezelésére vonatkozó, a restaurálás során szükséges alapismeretekkel, és ezeket alkalmazni is tudja. f) A fentiek elsajátításához szükséges legalább három évi műhelygyakorlattal rendelkezik. (4) A levéltári iratfényképésszel szemben támasztott követelmények a következők a) Fényképész szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik. (E követelmény alól legalább 5 éves segédfényképészi gyakorlat esetén felmentés adható.) b) A levéltári iratról, annak kiemelt részéről és tartozékairól mikrofilmfelvételeket: filmmásolatot, nagy méretű iratról síkfilmfelvételt, mikrofilmről és síkfilmről fekete-fehér fényképnagyítást tud készíteni. c) A b) alatt felsorolt eljárások során készített képeket (mikrofilm, síkfilm. nagyítás) ki tudja dolgozni (előhívás, fixálás, szárítás). d) Használni tudja a b) alatt felsorolt eljárásoknál a levéltárban alkalmazott gépeket, fotóanyagokat és vegyszereket, és el tudja készíteni a C) alatt említett eljárásokhoz szükséges oldatokat. e) Rendelkezik a levéltári anyag kezelésére vonatkozó, az iratfényképezés során szükséges alapismeretekkel, és ezeket alkalmazni is tudja. f) A fentiek elsajátításához szükséges legalább egyévi iratfénykápezési gyakorlattal rendelkezik. (4) A levéltári anyaggal kapcsolatos egyéb technikai jellegű feladatok ellátására alkalmazott más levéltári szákmunkásokkal (könyvkötő, gázmester stb.) szemben támasztott követelmények a következők a) Szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik. b) Azokkal a levéltári anyag1 kezelésére vonatkozó alapismeretekkel, amelyek munkája során szükségesek, rendelkezik, és őket alkalmazni is tudja. 165. § A gazdasági és ügyviteli személyzet a besorolási kulcsszámának megfelelő képesítés birtokában végzi feladatait.