Lapszemle, 1933. július

1933-07-15 [1399]

európa és az egész Délkelet számára? Csehszlovákiáról, amelynek több mint 3 millió a németje, felesleges hosszabb fejtegetésekbe bocsátkozni. Lényegesen mások lesznek a kihatások Magyarország számára, A szláv ve­szedelem, amelyben Bethlen Magyarország létének veszé­lyeztetését látja, el fogja veszíteni fullánk ját, Jugo­szlávia és Románia valószínűleg továbbra is Frauciaor­szág barátai maradiak, de nem maradhatnak, illetve nem kell n&radniok továbbra Franciaország vazallusai­nak; ez egyszerűen lehetetlen azzal a hatalmáé blok­kal szemben, amely előttük fekszik és amelynek túlsó sziklafalánál tanácstalanul áll Franciaország. Ez fog­ja végül meghozni annak a két millió délkeleti német­nek a megmentését is, akiket a császári hatalom OOO évvel ezelőtt telepitett le. AZ egész Délkelet évszá­zadokon _át _a_törökök_á lt_a 1 _volt _eÍnyqmva.__A _törok_i^A-^ bői _a _német _t ö r z s ek _s '^aű 11e_U_ák_fe 1 őket a császár vezetése alatt. Kultúrájukat e népek elsősorban mégis­csak ismét ugyanannak a hatalomnak és a nagynémet kul­túra behatásainak köszönhetik. Ajaa^y_ar jaemzeti_gonű.o_­latnak_PéIdául _a JBj|££ár _sz_e_l 1 em_l JÍ létnek és az anya­gi Jólétnek csodálatos felvlrj^ozása J^ária _Teré_z_la QAVLJi e A a Á^ Ö JL L- í&S^íjIÍ52!?.f haláláig biztosítva volt. 1000 éves történelme alatt Soüaaem érte meg a magyarság szellemi és gazdasági javainak nemzeti fel­virágzásának liyen gyarapodása, átint a legutolsó 15C óv jen. Ugyanez áll a csehekről, szlovénekről, liGrvái,uk-

Next

/
Thumbnails
Contents