Lapszemle, 1933. július
1933-07-15 [1399]
ról, sőt sok tekintetben a szerbekről és románokról is, akik kultúrájukat német és részben magyar kulturközpontból kapták. Ha a Harmadik, Birodalom a gazdasági politikába is ugyanazt az elragadtató lendületet mutatja, akkor a német gazdasági politikában nagy__és döntő dolgoknak kell történni. ggy belsőleg kiaknázott,, a bolsevizmus által fertőzött világ számára a németség ugylátszik ismét védőnek tűnik és a világtörténelemben a Gondviselés eszköze látszik lenni. A Franki, ztg. /14-515/ bukaresti levek zője azt a gondolatmenetet fejti ki, hogy a legujaob keleti paktum által Besszarábia hovatartozandűsága nem nyert román értelemben való rendezést, hiszen Oroszország még ma ls azt állítja, hogy Besszarábia orosz terület és hegy román csapatoknak ottani jelenléte a nemzetközi jogba ütközik, annálfogva Oroszország magának igényli azt a jogot, hogy bármikor csapatokat küldhessen Besszarábiába és ez nem lenne háborús cselekedett, hanem csak adminisztratív intézkedés, tehát notmánia szuverenitását nem sértené és a Kellogg paktum sem nyerhet alkalmazást. Persze Románia -más magyarázatot igyekszik adni a támadó fogalma meghatározásának. A Völk. Beob. /14-1.95/ részletesen fejti ki Bulgária álláspontját a keleti paktum ama pontjával szemben, amely a támadó fogalmát a bandákat türc államra ls kiterjeszti. Bulgária e rendelkezésben létének veszélyeztetését látja és ez a rendelkezés nagyo"