Lapszemle, 1932. december
1932-12-05 [1392]
jelentések névszerlnt is emiitettekegy román diákot a zavargók közül, nevezetesen Vuia Alexandra gazdasági akadémiai hall gatő személyében, aki a támadás alkalmával beszámott a konzulátusunk földszinti ablakán, ezt a körülményt a rendörkvesz tor nyilatkozata oda fordltja ki, hogy éppen V&la volt az^akl felismerte a helyzet veszélyes voltát és azzal, hogy az égó függönyt letépte is kidobta az utcára, éppen 6 akadályozta meí a nagyobb tűzvészt, sőt ő volt az, aki lecsendesítette a tüntetőket. /Vagyis: a régi román recept szerint - "a támadók ismeretlenek"/. ügylátszik azonban, hogy a kormány /legalább egyelőre/ mégis tesz némi intézkedéseket további kellemetlen incidensek megakadályozására. A Brassói Lapok 5 jelenti,hogy a Cultul Patriei egyesület Bukaresibe Összehivotl revízióellenes gyűlését a belügyminisztérium betiltotta. Sz a Cultulj Patriei /a haza tisztelete/ nevü egyesület szélsőségesen jobb^ oldali, melyet a Jorga-kormány már feloszlatott, illetve betiltott, nem ugyan politikai magatartása miatt,hanem egyszerű en azért, mert az egyesülés élén álló, egyébként szintén szé^ sőséges uszításairól ismert Marin stefanescu egyetemi tanár nem volt hajlandó eléggé tiszteim Jorgát „ ahogyan azt ennek a hiúsága megkívánta, A Jorga-kormányt felváltó nemzeti parasztpárti aralom aztán ismét engedélyezte az egyesületet. Ugyanakkor a Keleti Uj3ág 4 jeientl 8 hogy Bukarestben a rendőrség szétvert egy diáktüntetést, minek során több diák megsebesült, köztük ketten súlyosan, úgyhogy korházba kellett szállítani őket* Inkább csak mellékesen említendő itt az Erdélyi Lapok 3 rövid híradása arról, hogy Temesvárott a romén