Lapszemle, 1932. december
1932-12-03 [1392]
bői arra jött parancs Bukarestbe, hogy most mór Írjuk alá a megnemtámadási szerződést, még pedig trapp-bai, ennek a szerződésnek a szövegét azonban ml nélkülünk szerkesztették meg. S mert Így Románia nem tudott megegyezni Oroszországgal, Franciaország tehát cserbenhagyta. Gafencu a maga cikkében ezt Így Írja meg: "Francia szövetségeseink cserbenhagytak ben nünket, anélkül azonban, hogy haragot táplálnának velünk szemben". Nos, ez /véli Pamfll Selearu/: - "ragyogó meghatározása az olyanok érzelmeinek, akiket megrúgtak hátulról és mégis el vannak bájolva amiatt, hogy azok akik rúgtak, legalább nem haragszanak is". Magyarország. A kolozsvári utlevélkirendeltségünk elleni támadásról eredeti jelentés képen még mind.ig csak igen hézagos képet adnak az egyes lapok. A román részről kiadott jelentések, melyeket a Brassói lapok 3, Nagyvárad, temesvári Hírlap, Banater D.Z.2 közölnek, igyekeznek jelentéktelennek feltünf tetnl az egész támadást, mert mindössze annyi történt, hogy: "A tömeg fáklyás menetben vonult Hossu gör.kel. püspök lakása felé és közben észrevette, hogy a vármegyét prefektura szomszédságában lévő magyar konzulátus épületére nincs kitűzve a román trikolor, mire a tüntető kiabálni kezdtek és köve* telni kezdték a lobogó kitűzését. Kérésüket nem teljesítették aminek az lett a következménye, hogy a tüntetők közül néhánjan letépték a konzulátus jelzőtábláját, mások pedig kövekkel bevertek három ablakot. /Notabene, az első Rador jelentés,me-