Lapszemle, 1932. november
1932-11-10 [1391]
A legutóbbi minisztertanácsi ülésen hozott határozatokról referálva, a 6-iki lapok kiemelik, hogy egyhangúlag elfogadták a fascizmus jubileuma alkalmából a király elé terjesztendő amresztia javaslatot, amely a lehetőség korlátain belül még a fascizmus ellen elkövetett politikai vétkeseknek is amnesztiát ad. A lapok szerint ilyen széleskörű közkegyelmi Intézkedés azolasz állami egység megalakítása óta még nem is történt. A Giornale d' Ita.ua /6/ vezércikkében a legnagyobb dicséret hangján kommentálja ezt az Intézkedést, mint az erő tudatát ékesen dokumentáló nagylelkűség példáját. A fascizmus tizenegyedik esztendejében a Fascista Nagytanács e napokban tartotta az első ülését, amelyen elismerést és dicséretet szavaztak meg staracenak, a fascista párt titkárának, a fascista direktórium tagjainak, valamint a fascista szervezetek vidéki vezetőinek az elmúlt fascista évben végzett eredményes munkáértc A jelentés kiemeli, hogy a fascista pártba való ujabb belépés lehetőségének megnyitása óta október 30-ig több, mint félmillió ujabb jelentkezés érkezett be. A Nagytanács ezután foglalkozott a párt uj alapszabályainak átvizsgálásával A fascizmus jubileuma alkalmából kladot-t amaesztia _szövegét_ az összes 8,-1 lapok vezetőhelyen reprodukálják és kommentáljál annak jelentőségét. Norman Devis a leszerelé_si k o n ferenci_a__j£gyesü_l_t_Ajla-_ A^A 611-A e JA#J ,u _ s _ a-JlPi^iLíliPJ&tóí.é s a leszerelés kérdéséről hosszú megbeszélést folytatott Mussolini miniszterelnökkel, jelentik a 8.-1 lapok, de kiemelik,hogy a beszélgetés