Lapszemle, 1932. november
1932-11-10 [1391]
lefolyásáról természetesen semmit sem monahátott a sajtó számára,hanem csupán arra szorítkozott,hogy megelégedésének adjon kifejezést a fölött, minő szívélyes mederben folyt le az olasz miniszterelnökkel folytatott tanácskozása. Utalt még arra, hogy ugy a leszerelés . kérdését illetőleg, mint más témáknál már jóidő óta örömmel tapasztalható harmónia van a washingtoni és római kormányok felfogása között, úgyannyira, hogy pl, azt az amerikai javaslatot, mely szerint a jelenlegi fegyverkezés egyharmadával kell csökkentetni, olasz részről teljes megértéssel fogadták. Az olasz gabona bevitel -mint a 8.-1 lapok egy pénzügyminiszteri jelentés alapján közlik,- folyó év július 1-től október 31.-ig terjedő időszakban 118.136 métermázsával csökkent. Lílrlch von fiassei-nek állomás' helyére történt megérkezését közlik 8.-1 lapok és röviden Ismertetik az uj német követ diplomác-lni pályafutását. £_y_i_f _ÍLI_^_Í herriot francia miniszterelnöknek Parisban a S JUMJlzJMTJL3£9_tXX^MIÜ^ÚLJWJJJLtXü^tM.*Mme 1 yben a mostani toulousl beszédének mint egy kiegészítése képen ismét kidomborította zs Itáliához való baráti közeledés és megértés kézségét és szükségességét a Stampa és Gazzetta del Popolo 8. regisztrálják. ORSZAGOSLEVÉLTAR