Lapszemle, 1932. május

1932-05-20 [1385]

kaiméval lejátszódott eseményekről és különösen az ő személyének letartóztatásáról terjesztett valótlan híresztelésekkel száll szem­űé, egyben pedig megállapítja, hogy mialatt a letartóztatott nemze­ti szocialista képviselőket a bűnözők kocsiján vitték a biróság elé, amely már másnap összeült, a Sklarek testvérek még mindig saját au­tójukon jelennek meg az ellenük még mindig le nem folytatott uün­per tárgyalásain Loebe házszabálykezelése pedig visszafelé sülhet el, ha nemzeti szocialista kerül a birodalmi gyűlés elnöki székébe* AZ uj porosz országgyűlés május &4-éü ül össze, azonban a belpolitikai helyzet még mindig nem tisztázódott, A DAZ» /19 azt hangoztatja, hogy más kormány-alakítás komolyan nem jön tekin­tetbe, mint a nagy jobboldali koalíció a centrummal; mely párt olyan elvi határozatot hozott, amely nem kerüli ki ezt a lehetőseget és Kaas prelátust bizta meg a tárgyalások vezetésével- A nemzeti szocialista párt részéről Hitlernek vannak ilyen felhatalmazásai, de mindkét csoport várakozó álláspontot foglal el és egyik sem akar­ja az első lépést megtenni, az a magatartás annál erthetetle nebb, mert hiszen már az uj országgyűlés összeülésének első órái után dön­teni kell az országgyűlés elnökségének kérdéséről. Mint legerősebb párt a nemzeti szocialisták bírnak igénnyel az elnöki állásra, AZ elnök megválasztása azonban már prejuűikál a kormányalakításra, mert á miniszterelnökűől, az államtanács elnökéből és az országgyűlés el- « nőkéből álló hármas tanács Poroszországon messzemenő felhatalmazá­sokkal bir• Ennélfogva talán okoj dolog lenne, valamely semleges egyéniség közvetítésével a tanácskozó asztalnál összehozni a tekin­tetbejövő pártokat., •

Next

/
Thumbnails
Contents