Lapszemle, 1932. május

1932-05-20 [1385]

A l^fl-Klub budapesti kongresszusáról a UAZ, /19-«&7/ Larl­netti és roller vitatkozását említi meg és közli, hogy az elnök Tol­lertúl megvonta a szót* ügyben megrój ja a német delegáció vezetősé­gét, mert a budapesti jelentésekből eddig nem vehetu ki semmi arról, hogy a német delegáció vezetősége, vagy legalább egyik-másik tagja Ilarinettl példáját követte volna.- A Voss, z,tg. /19-.OÓ9/ a vonás alatt írók és politika_j Viharos v 11atkozá_s_a_ PcjijKIubbari_ felírás­sal május 18jiki_budapesti_Jelentést_közöl, amely arról ad hirt, hogy az eszmecsere rendkívüli viharosan folyt le, Félix sai termek azt a kijelentését ismerteti, hogy a Pen-Kluönak a jövőben arra kell törekednie, hogy fontos esetekben személyes érintkezést keressen as egyes országok államfőjével és kormáynával-. jsriíst Toller szenvedé­lyesen fordult mindennemű cenzúra ellen, amikor a hollandi elnöklő westermand arra figyelmeztette, hogy ne bocsátkozzon túlságosan részletekbe, óriási izgalom keletkezett a teremben, Toller beszédet ( a jobboldali tagok számos közbekiáltással zavarták. írók politikai üldözése ellen való tiltakozásához csatlakoztak Jugoszlávia, Lengyel­ország, Csehszlovákia, Franciaország és Magyarország delegátusai majd Marinetti, Jules Romáin és a hamburgi üidow fejtegetéseit is­merteti röviden a tudósító, Kisen tente • Franci aország fo jt,og«t,n KP.KR unrnftnlAn- cimen a Vűlk BeOC /19-14C/ a román sajtónak a francia pénzügyi politika törekvései el­len tett megjegyzéseit isnerteti, majd azt állítja, hogy Franciaor­szág fojtogató keze elől nemcsak Románia és Bulgária, haner* Görög­ország is e§y uj balkáni szövetség által akarják megmenteni magukat Figyelemreméltó, hogy a magyar parl a mentben Bethlen gróf Is kevés d< világos szavakkal arra utalt, nogy Magyarország szamara csaK egy le­hetőség áll fenn- Az együttműködés Olaszországgal és Németországgal

Next

/
Thumbnails
Contents