Lapszemle, 1932. május
1932-05-20 [1385]
pán kormánynak vezérének meggyilkolása által való erőszakos eltávolítása és Japánnak az ázsiai kontinensen egy élesebb előnyomulás ara való kilátása hatalmasan fokozta a szovjet kormány állandó háborús gondjait-Kedden este Borosilow hadügyi biztosnak kellett volna a rádióba beszélnie, azonban ezt azzal az indokolással mondták le, hogy konferenciában kell résztvennie. Rádió utján közölték a forradalmi haditanácsnak azt a parancsát, hogy a hadgyakorlatokon négy évfolyamnak kell ezúttal részt ve nnie/1909, 1910, 1911 és részben 191*,/, Miután eddig a tartaléknak mindig csak egy évfolyama volt hadgyakorlatra berendelve, a mostani eljárásban az orosz hadifelkészültség demonstrálását kell látni, stalin, akinek üdülésre a Krin félszigetre kellett volna elutaznia, Moszkva közelében maradt. Belpolitika. A birodalmi kabinet tanácskozásaival kapcsolatban a lapok Brüning dr, birodalmi kancellárnak egyes személyeivel való tárgyalásaival ls foglalkoznak, A Kreuz ztg. /19-L38/ szerint arról ne legyen szó, hegy a kabinetet csak. •* kiegészítsék", hanem hogy olyan átalakítást végezzenek rajta, amely a nemzeti szocialistáknak és egyáltalán a joúboldali pártoknak megfelelő tért nyújt a kormányzatban.. Egy hivatalos kommüniké különben azt jelenti, hogy a birodalmi elnök csak a hó végén fog Neudeckből visszatérni, amely időpontig a kabinet folytatja a költségvetés leszállításáról való tárgyalásait,a személyi kérdésekről majd csak a birodalmi elnök visszatérése után, tehát legkorábban csak a hó végével lesz szó. /Deutsche Tagesztg. 19-ló8/. A centrum magatartását ur Ctto uietrich támadja a Völk Beeb - /19-140/ . és szükségrendeletet követel a népakaratnak a fekete-vörös pártoknak a nemzeti akaraton elkövetett szabotázsa ellen. Gregor Strasser pedig a Völk, Beob,-ben /19-14G/ a birodalmi gyűlés május l£-iki ülése al-