Lapszemle, 1932. május

1932-05-03 [1385]

a típusból, amelyet a magyai ifjúság nyugodtan ut ánozhat, mert akkor biztosítva ran a magyar állam, legei/ősebb alappillére^ amely az ifjú­ság hazaszeretetében, más népek baja iránt való megértésben, önzet­lenségben, munkakedvben és munkabírásban kristályosodik ki, Magyaror­szág földrajzi fekvésénél fo gra a világ tört énelem romboló f pusztító elemeinek országútja volt- Hogy annak idején egy évezred vihar a iban folytonos harcok közepette fenn tudta na gát tartani a magyar nemz ej azt katonai erényeinek, bátorságának, kiváló politikai tulajdonságai nác és erkölcsi tisztaságának köszönhette. Ma a katonai erények je­lentősége háttérbe szorult és a gazdaságpolitikai kérdések dominál­nak* Az egész világ a válság korszakát éli. A nemzetek egymásközötti megértésére nagyobb 3zükaég nn ma, mint talán bármikor a világtörté . net folyamán A magyar nemzet látje, hogy az aaerikai nép tudatában van annak, hogy talán az emberiség történelmének sors fordulás ához és ­tűik. Látja, hogy Amerika a szükséges áldoaatokból is kivette a ma­ga részét . T ette pedig abban a reményben hogy ezt mindenki meg fog­ja temi saját erejéhez és lehetőségeihez mérten, Hoover elnök nevét a magyar nép történetében legnehezebb korszakában ismertem meg, az ujabb generációk pedig súlyos időben a múlt év folyamán tanulták meg ismét tisztelni a nagy amerikai államférfit* Amikor a Colsurébia Cor­poration hallgatóinak tolmáí soloa a magyar nemzet legmelegebb üdvöz­letét, egyúttal a legjobb k ir ón s ágaimat fejezem ki az ország levében Hoover elnöknek és az Egyesült-Államok népének M -­Royal Tylernek a magyar állaaháztartás pénzügyeiről és gaz­dasági feladatairól kiadott negyedévi jelentése ma is igen élénken foglalkoztatja a magyar sajtót* A "^agyarság", a "Budapesti Hirlap", az "Újság" vezércikkben fo glalkoz ik T yler jelentésével és az ország Uj költségvetésével- A "Budapesti Hirlap" "Az érem két oldala" oimü vezéroikkében megállapítja, hogy a népszövetségi biztos jelent'se

Next

/
Thumbnails
Contents