Lapszemle, 1932. április

1932-04-21 [1384]

A genfi leszerelési konferenciának, ezen a héten kell va­. .< konkrét és elhatározó eredményt felmatatni, hangsúlyozza a Glornale d'Itália /19/ vezércikkében a lap igazgatója, tíz a hét a cikkíró szerint nagy fontosságú lesz akár ilyen, akár olyan ér­telemben, tehát akkor is, ha a bizonytalanságból és ellentétekből nem tudnak kiszabadulni. Amennyiben a bizonytalanság és határozat­lanság tovább tartana, ez sorsdöntő kihatással lenne magának a Nép­szövetségnek jövőjére is. Idestova elérkezik az eszmék és álláspon­tok tisztázódásának ideje ugy az egyes országok, mint a nemzetközi intézmények számára is. Eljön tehát az idő, hogy a Nemzetek Szövet­ségének is tisztán és világosan szint kell vallania képes-e valami re, vagy pedig be kell Ismernie tehetetlenségét, Ezzel együtt jár annak a másik fontos körülménynek kialakulása, hogy ennél a genfi intézménynél érdakelt államok előtt fölvetődik majd az a kérdés, vájjon a Nemzetek szövetsége képes-e megbirkózni a reá váró problé­mákkal ós ezzel együtt jár az a másik kérdés, vájjon van-e tényleg létjogosultsága A cikkíró minden túlzás nélkül állítani meri, hegy a Nemzetek szövetsége ezen a sorsdöntő héten kijátsza azokat az ütő­kártyákat, amelyekre felteszi szellemi és politikai presztízsének utolsó tétjeit. Itt az ideje, mondja a cikkíró, hogy egyszerűen és világosan megfeleljenek arra a fontos kérdésre, vájjon tulajdonké­pen milyen stádiumban van a leszerelési konferencia és milyen ered­ményre van kilátás. Jóslásokba nem akar bocsátkozni, de megjegyzi, hogy a leszerelésre vonatkozó tárgyalások eddigi fázisai csak el­lentéteket és konfúziót mutattak. Eddigelé négy egymástól jól elha­tárolható felfogás alakult ki, amelyek közül három a cikkíró szerint megvalósíthatatlan. Különösen éles kritikával boncolgatja a francia

Next

/
Thumbnails
Contents