Lapszemle, 1932. március
1932-03-30 [1383]
legessé teszi, hogy Németország ós Olaszország miniszterei résztvegye nelc azon, mert ebben az esetben elegendő, ha valamelyik nagykövet kép viseli a tanácskozásokon a német, flletve az olasz kormányt > A Wolff'iroda jelentése szerin^Brüning elfogadta MacDonald meghi rás át. •» A magyar sajtóban ma a "Pesti Hirlap" vezércikkében bár<,' ''S-S* mm nwm *» m mm mm mm. m — mt — mmm Szterényi József foglalkozik a Tardieu-terwel és a Duna-pr oblémáv&l. Szükségesnek tart ja, hogy először a négy hatalom egyezzék meg.Szermte nem volna semmi célja annak, hogy az öt dunai állam közös konferen ciára üljön össze, addig amig nem tudják, hogy miben milyen programéiban egyezzenek meg, másodszor pedig, hogy a kérdésben döntő négy nagy hatalom elfogadja-e azt a megegyezést olyan értelemben, hogy nem ki vánják-e ugyanazokat a kedvezményeket a maguk számára is, amelyeket az öt ország egymásközött megállapit- Ezért tehát véleménye szerint feltétlenül meg kell előznie a nagyhatalmak négyeskfcníerenciájának a kisebb érdekeltségű hatalmak tárgyalásait. A kedvezményes vámok rendez©, rét Szterényi szerint ki kellene épiteni egész Európára. A négy nagyhatalom előzetes megállapodása más okból is szükséges Szterényi véleménye szerint> Kötött devizagazdálkodás mellett hiábavaló volna mindén nagyszabású megoldási kisérlet, tehát a prius kétségkivül a pénzügyi kérdéseké, ez aLdtt azonban nem az államháztartások rendezését érti, amelyet szerinte minden országnak okának kell kereszt ül vinni , ha nem a jegybankoknak olyan helyzetbe juttatását, hogy a dsvizaforgal mat felszabadíthassák Ehhez azonban feltétlen ÜL a nagyhatalmak segítségére van szükség, A cikk második felében Szterényi azt iparkodik bi zonyitani, hogy Csdország pénzügyi és gazdasági helyzete seraaivel seca jobb mint Magyarországé<.*• A "Magyar Hirlap" vezércikkében Feleky Géza azt fejtegeti, hoey tévednek azok. akik a Tardleu-terv közeli holtpontra jutását jó.