Lapszemle, 1932. február

1932-02-12 [1382]

A leszerelési konferencián Simon angol külügyminiszter valamint Tardieu részéről elhangzott felszólalásokat kíséri kom­mentárral még a Tribuna /10/ vezetőhelyén a lap igazgatója- Minde­nekelőtt megállapítja, hogy a fegyverkezés problémája elsősorban nem technikai és nem megoldhatatlan probléma Főként politikai ez a kérdés, amelyet nem lehet a fegyverkezések milyensége, vagy meny­nyisége szerint redukálni,esetleg korlátozni, mert ennek hátteré­ben mindig ott a vezórmotivum az az ok, amely miatt az egyes álla­mok ugy vélik, hogy fegyverkezniük kell, mert a fegyverkezésre szük ségük ?ehet Kétségtelenül meg van e problémának technikai vonatko­zása ls, de senkivel sem hitethetik el azt, hogy az államok hadi­hajókat, ágyukat és mindenféle fegyvereket gyártanak csak azért, hogy minél több legyen nekik ezekből az eszközökből, mert ha csak ez volna a céljuk, ez a bolondsággal lenne határos Tehát nem igy áll a dolog, hanem igenis a fegyverkezések egy adott politikai ál­la pótnak, adott helyzeteknek és szándékoknak következményei úgyszól­ván kifejezői az egyes államok közötti viszonyoknak, A fegyverkezé­sek korlátozásáról, vagy redukálásáról is tehát aszerint lehet több­kevesebb eredménnyel és haszonnal disputálni,amilyen . mértékben meg van a lelkiismeret, a politikai jószándék az egyes nemzetekben arra hogy kiküszöböljék az egymásközöttl esetleges konfliktusok okait és lehetőségeit. Eszerint a lelkiismeretesség és jóakarat szerint bí­rálja el a fascista Itália politikája ezt a problémát ós elvár ja, hogy ez a leszerelési konferencia mutassa meg legalább a hajlandó­ságot, hogy közeledni kivannak a józan realitás felé, amely nem fér össze alakoskodásokkal és rejtegetésekkel,, Ennek előrebocsátá­sával a cikkíró megállapítja., hogy Simon angol külügyminiszter be-

Next

/
Thumbnails
Contents