Lapszemle, 1932. február

1932-02-12 [1382]

legidősebb diplomata, tűrte ezt. A francia hadügyminiszter beszéde annyira provokáló volt, hogy még - úgymond - a centrumpárt balszár nyán álló Köln. Volksztg. /9-40/ is kijelenti, hogy "merevebb és reakciósabb" a francia politika sohasem volt, mint mostan Genfben . És mit tett a centrumpárti birodalmi kancellár, épen e történelmi órában. Persze hangsúlyozta a leszerelési jogot, végül kiemelte Németország egyenjogúságát is, de mindezek, olyan dolgok, amelyek elől a nemzeti szocialista mozgalomra való tekintettel ma egyet­len kancellár sem zárkózhatik el. De Brüning egyéb beszéde szinte példája volt egy tehetetlen pacifista litánlának, templomi prédi­káció volt, nem pedig a német nemzet élet jogainak eltökélt védel­me. Brüning genfi fellépése még Inkább megerősített bennünket ab­ban a meggyőződésben, hogy Hitler által való pótlása az egyedüli előfeltétele annak, hogy Németország ugy képviseltessék, ahogyan e: még ma ls lehetséges Ezért a jel3zó még Inkább az, hogy, el Brü­nlnggel! - A nemzeti szocialista párt egyébként von Epp tábornokot és Haselmayer szk, ezredest Genfbe küldötte ki, hogy ottan "mint megfigyelők H Vegyenek részt a leszerelési konferencián". /Köln Volksztg 8-39, stb,/ Grandi olasz külügyminiszter február 10-én tartott genfi — — — — — — — —— — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — T — — — — — leszerelési beszédét a DAZ- /11-67/ szószerlnt közli, mig a nagy liberális lapok e beszédet csak rövid kivonatokban Ismertetik és alig kommentálják, a szociáldemokrata Vorwarts /10-68/ pedig ar­ra használja fel az alkalmat, hogy támadást intézzen a fasclzmus ellen és Grandi szereplését képmutatásnak tüntesse fel - A DAZ, /11-67/ genfi különtudósitója szerint Grandi olasz külügyminisz­ter beszéde a leszerelési konferenciának második nagy és megrázó

Next

/
Thumbnails
Contents