Lapszemle, 1932. január
1932-01-19 [1381]
Külpolitika. A lausannei konferenciára vonatkozóan a Frankf* ztg. /17-45/ londoni levelezője több angol lapnak azt a felfogását ismerteti, amely szerint jobb lesz ezt a találkozást csupán a Hocver-évnek december •15-éig, azaz a nemzetközi kötelezettségek újbóli első esedé* késségéig való elhalasztására_ kihasználni és majd később, legjobb esetben a nyáron, újból felvenni_ a konferejxiát_ és végleges megoldást létrehozni* Ez a gondolat,amely a Cltyből, különösen az Angol Bankból származik Keynes 15-iki cikkében aláhuzatott. Hogy mostan angol lapok annyira felzárkózva és olyan határozottan adják elő ezt a gondolatot, a tudósító megállapításai szerint abban rejlik, hogy az angol kormány ezt_a tervet* amelytől eddig távoltartotta magát, most már komolyabban^nézii Ha eddig nem is tette ugyan bármiképen magáévá, mégis Ügyesnek és mint kivezető utat azokból a politikai r nehézségekből, amelyek a reparációs hatalmak első lausannei találkozását körül fogják venni, használhatónak találja *A teljes törlés, Így mondják nekünk továbbra ls az angol kormány eszménye marad, ámde véleménye szerint sem politikailag nem lenne végrehajtható, sem pedig nemzetközileg nem lenne igazságos, Németországot teljesen és mindenkorra tehermentesíteni, mint ezt ugy Keynes, valamint Layton a minap nyilvánosan megmondották. Ennélfogva olyan végleges megoldást kell találni, amely Németországot annyira tehermentesíti, hogy a bizalom ismét visszatérhessen, de nem annyira, hogy politikai fullánk maradjon vissza a többi nemzetnél és Németország termelő ereje "ne emelkedhessen méltatlanul a többi országoké fölé ; ' Németországnak az összes jóvátételi igények végleges törlesztésére kötelezettséget kell vállalnia, legjobban conokban, amelyeknek kamatai csak