Lapszemle, 1932. január
1932-01-11 [1381]
után a francia külpolitika eddigi irányának megváltozását. Watecs angol tábornok, volt berlini katonai attaché a DAZ 10-ben közölt hosszú cikkében élesen elítéli Franciaország háború előtti és háború utáni politikáját, a franciákat vádolja meg a háború kl provokálásával s követeli a békeszerződés revízióját.- Keynes angol közgazda Hamburgban tartott előadásában a jóvátételek törlését követelte. B_e_l_p_o_l_i_t_i_k_a_ i A munkanélküliek száma 5.666.000*. -re emelkedett. Ez volt az 1931 december 31-1 állapot. Mult december közepétől, tehát két hét alatt, 316 ezerrel emelkedett a munkanélküliek száma. E számnak további emelkedésétől kell tartani /Kreutz Zeitung 8/. Hindenburg elnöki mandátumának meghosszabbítására nézve még nem jött létre megállapodás a pártok és a kormány között. Hitler Hugenberggel folytatott megbeszélései után újból felkereste Brűning kancellárt.- Jelentik a lapok, hogy Hindenburg maga azt követeli, hogy elnökségének meghosszabbítását a pártok, a kommunisták kivételével egyhangúlag szavazzák meg, mégpedig mindenféle külön feltételek kikötése nélkül. Az utóbbi momentumot külünösen a szocialista Vorwarts hangsúlyozza, mint a szocialista párt követelését ls.- A polgári kőzéppártok lapjai erélyesen agitálnak az úgynevezett • egységes Hindenburg-front megvalósítása mellett. A nemzeti szocialista "Angrlff*-et a berlini rendőrség egy hétre betiltotta, /Vossische Zlg.8/, A republikánus-szocialista irányzatú Reichsbanner .szervezet gyűlésén mint a hitlerparti Völkíscner Beobachter