Lapszemle, 1931. december

1931-12-28 [1380]

)asell jelentést, amelynek mérlegelésénél mindig arra kell emlé­kezni, nogy milyen szük szorosba jutott a különbizottság a washingtoni megállapodások által. A nem védett annuitással nem ls szabad volt foglalkoznia. De minden politikai gátlás dacára meg kell állapítania a jelentésnek, hogy a Young-terv teljesen túlhaladott előfeltételeken nyugszik. Egy másik cikkében a Voss. Ztg. /24-606/ kifejti, hogy megelégedéssel lehet konstatálni, hogy a munkájukoan nem egészen független szakértők, jó előmun­kálatot végeztek egy jövendő politikai konferencia számára és az észszerű megoldás útját nemcsak, hogy nem torlaszolták el, hanem amennyiben erejük engedte, még egyengették ls. Nem szabad­na elfelejteni, hogy igen messzemenő javulás szükséges még akkor is, hogy még reparációk nélkül ls helyreállíttassanak Németorszá­gon a normális viszonyok. Ezt a hitelező országok külügyminisz­tereinek meg kellene gondolniuk és igen figyelmesen kellene ta­nulmányozniuk azt a számanyagot, amelyet a szakértő bizottság terjeszt elójök. Vájjon igazán kl kell-e mondani, hogy ilyen ál­lapotokra való tekintettel reparációk számára már nincsen hely a birodalmi költségvetésben? A Prankf. ztg. /zö-958/ vezércikke sze­rint a szakértők ugyan elismerésre méltó tárgyilagossággal és pél­dás alapossággal mélyedtek bele a német gazdasági válság okaiba, azonban sajnos a francia ellenállás következtében nem volt számuk­ra lehetőség, hogy egységes votumban vonják le az elismert igazság ból az elkerülhetetlen gazdasági következtetést.. Az uj jelentés­nek talán egyik pozitív eredménye annak tisztázása, hogy Német­ország nem duhajkodásból vagy pazarlásból vette fel külföldi adós­ságait, hanem hogy emellett legnagyobbrészt a kényszerű körülmé­nyességet kellett követnie, amelynek végső okai a rája kényszerl­tett végzetes trlbutum-rendszerben keresendő.- A Germanla/"A re­/L5-537/

Next

/
Thumbnails
Contents