Lapszemle, 1931. november
1931-11-28 [1379]
Laval francia miniszterelnök november <i6-iki kamarai beszédét a lapok egyelőre kommentár'nélkül ismertetik, csupán a Voss. Ztg. /27-5Ö9/ párisi levelezője kiséri a beszédet hosszabb megjegyzésekkel. Rámutat arra, hogy Laval nagy külpolitikai beszéde már 14 nappal ezelőtt volt jelelve, a kabinet már régen hozzájárult és a legtöbb képviselő szintén ismerte tartalmát még mielőtt elhangzott volna. A beszédet Laval azért halasztotta el, mert előbb befejezésre kívánta juttatni a jóvátételi konferenciákról való németfrancia előzetes megbeszéléseket, és csak azután akarta világosan megmondani, hogy milyen magatartást fog Franciaország a konferenciákon tanusitani. Ezt most már tudja a világ, amely nem lesz elragadtatva Franciaország magatartásától és a Laval által előadott tételektől, A francia kormány reparációs programúi ja nem intranzigens, de olyan élesen és szűken van körülhatárolva, hogy túlságosan keskeny mozgási teret hagy meg az Ilyen nehéz anyagról való tárgyalások számára és egy robbanási anyaggal annyira telt atmoszféráoan. A Voss. Ztg. /27-559/ trieri távirata jelenti, hogy *6-án délután két francia katonai repülő Besch helységnél átrepült a német-francia határon, egy ideig a Perl-Trier közötti vasútvonal mentén repült és azután visszatért Franciaországba. A DAZ.-ban /Z7-545/ egy Ivan Platonow Parusin nevü menekül:; orosz waggon-gyári munkás hosszabb cikkben ismerteti a szovjetorosz munkásság helyzetét és csodálkozásának ad kifejezést afölött, hogy mennyivel jobb a német munkásság helyzete, kijelentvén, hogy Németországon a munkás nem raoszolga és hogy a német proletár.. nem gondol forradalomra. Ellenben az orosz munkások nem a saját +* szerencséjüket kovácsolják, hanem Stalint a pártkapitalizmus megLósitásában támogatják, hogy ők és gyermekeik, mint rabszolgák