Lapszemle, 1930. december
1930-12-23 [1369]
arról, Hogy a status quo már nem sokáig tartJ^J^ fenn. Az angol, sőt a francia sajtó egy kis részében hangok hallható k,amelyek a reviziós lehetőségét burkolt formában elismerik, Csak az utódállamok sajtója, Lengyelországé is beleértve, marad meg gyűlöletteljes kérlelnetétlenségénél. Egyik messzelátó államférfiú , Ma-* saryk tanár szerény kísérletet tett ugyan a Magyarországgal való megegyezés létrehozására,de nyilatkozatai rögtön megcáfoltattak, sót annak hozzátételével mérgesittettek el, hogy Magyarország még további területeket adjon le.masaryk tanár hazafi ságában nem lehet kételkedni; bölcs ember ő és mini ilyen világosan látja maga előtt a jövőt .Tud ja, heg: 1 a revizió nem maradhat ej; éppen" ezért kisebb áldozatokkal akart későbbi nagyobbakat elkerülni. Nem sikerült neki. A revíziós eszme az egész világ érzelmeit mozgatja, gyümölcsei nem fognak elmaradni. Még nem elég érettek, még várni kell. A Voss. Ztg.-ban /21-601/ "Magyarország egyedüli kiútja'' felirással folytatja cikksorozatát a Budapesten járt Dr. pranz Klein. Azt a gondolatot fejtegeti, hogy a magyar gazdasági probléma keserű ma.'va az agrárfelesleg, fokozva mesterséges tuliparositássál. Amig az ember jó gabonaárakat ér el, addig megengedheti magának egy drágán dolgozó üvegházi ipar luxusát, ha azonban a mezőgazdasági termeivények ára az önköltségek alá száll, akkor az önellátás col ..ínség lesz. Kivezet out nélküli Ínség. Gazdag iparral blrő gabona be ho zata1i és szegény iparral bíró gaoonafelesleg országoknak a gabonatálságban aránylag könnyű dolguk van. Azonban mit tegyen Magyarország? Egy előbbi tudósításban megmutattatott, hogy miként keres a magyar külpolitika az olasz ^2~-®5?ɧÉ^Ö^É^ÍS^S0 , Í©teBá--®^J^^öKeltj miként igyekK szekció