Lapszemle, 1930. november
1930-11-07 [1368]
és azután inajd áthelyezi máshová, A Bratianu Gheorghe-réle disszidens liberálisok résztvesznek a parlament őszi ülésszakán, hogy ezzel ls dokumentálják végleges elszakadásukat és teljes függetlenségüket a Bratianu Vintila-féle liberális párttól, mint a Nagyvárad 6-253 és taagyar Szó 6-254 jelenti. Külpolitika. Szovjetoroszország és Románia között közvetítést ajánlott fel Törökország, Olaszország biztatására. A feltűnő hírt közvetett forrásból a tegnapi szemle röviden már említette, ma megérkeztek az ezt tárgyaló eredeti bukaresti lapok, melyek vonatkozó híradását természetesen erdélyi kisebbségi lapok is szenzációképen átveszik- Elsőnek a Lupta 5-2699 jelenti az eseményt egy hosszabb külpolitikai cikk keretében. A lap szerint arról van szó legújabban, hogy Törökország közvetítésével kísérlet történjék Románia és Oroszország viszonyának normalizálására. Diplomáciai körök tudni vélik, hogy az erre vonatkozó kezdeményezés Olaszország részéről indult kl, mely ilymódon akarná bevonni a maga érdekkörébe Romániát is* Arról nincsen hlr a Lupta szerint, hogy az egész akcióhoz megtörténtek-e már a hivatalos lépések, az ügy fontosságára való tekintettel azonban a lap máris érdeklődött román hivatalos körök véleménye után. Ezek a körök általában a következő szempontokra mutatnak rá; Az orosz-román viszonynak gazdasági és politikai oldalai vannak, gazdaságilag Románia izolált helyzetbe kerülhetne, ha összes szomszédai felvennék a kapcsolatot Oroszországgal, ami ebben az esetben óriási hátrányt és kárt jelenthetne Romániának. Csakhogy