Lapszemle, 1930. november
1930-11-07 [1368]
eddig a szomszédok közül sem Magyarország, sem Jugoszlávia, sem Bulgária nem vették fel a gazdasági kapcsolatot Oroszországgal. Továbbá rámutatnak az illetékes román körök arra, hogy hiszen Bécsben ©ár folytak orosz-román közvetlen tárgyalások a két állam viszonyának normalizálásáról, de ezek a tárgyalások is éppen az oroszok magatartása miatt eredménytelenek maradtak. Végül hangoztatják a román hivatalos körök, hogy a közeledésnek még egy igen fontos lélektani akadálya is van, nevezetesen, hogy Szovjetoroszország még máig sem mondott le hivatalosan Beszaráblára vonatkozó igényéről, sőt éppen ellenkező hivatalos megnyilatkozások hangzottak el ismételten. Hasonlóképen elutasító álláspontot foglal el a közvetítés tervévei szemben a Cuvantul 6-1992 híradása is. A román kormány ezideig még nem foglalkozott ugyan a kérdéssel, de egészen biztos a lap szerint, hogy a román kormány mindaddig nem fog hajlandóságot mutatni tárgyalásokra, mlg a szovjet formális módon el nem Ismerte Beszarábiának Romániához való tartozását. Egyébként is a román-orosz viszony tisztára politikai jellegű, mig ami a gazdasági viszont illeti, ennek a normalizálását ép a legutóbbi időben tette lehetetlenné az orosz dumplng. A Curentul 6-1003 viszont egészen máskép állítja be a kérdést. Eszerint a lap szerint is egy a Balkánon közvetlen érdekekkel bíró nagyhatalom /tudniillik Olaszország/ kezdeményezésére Törökország hajlandó közvetíteni egy megegyezés érdekében Románia és Szovjetoroszország között. Hivatalos lépések Ilyen irányban ezideig nem történtek, azonban az előzetes tapogatódzások igenis megtörténtek, sőt román kormánykörökben kedvező hatást váltott kl a törők kormány iniciatlvája,