Lapszemle, 1930. augusztus

1930-08-08 [1365]

----- — w — ~ cselekszik, amikor Magyarország ellen, mint a Nyugathoz legközelebb fekvő állam ellen, fordítja egyesülésének élét J A legutóbbi napokban egy temesvári szervezet, amely magát román exportintézetnek tüntette fel, bejelentette volt, hogy rövidesen tárgyalni kivan az illetékes magyar körökkel, de most ez a tárgyalás elmarad • Me galakulóban a R keleteuróp ai gazdasági blok k" ciinmel a kormányt) ár ti Reggel /7 -182/ budapesti tudósítója jelenti, hogy Románia, Jugoszlávia és Cseh­szlovákia között vámunió készül, hogy Csehszlovákia Jugoszláviával és Romániával szemben kedvezményes vámszerződéseket létesit, ezért volt szükség a magyar kereskedelmi szerződés felmondására,, a bukares­ti tárgyalásokon a magyar delegációt felszólították arra,hogy azokra a cikkekre, amelyeket Magyarország csak erőszakolt indusztralizációs törekvései céljából gyárt, vámkedvezményeket nyújtson... Ebben az esetben Magyarországot is bevették volna a keleteurópai gazdasági blokkba, a delegáció azonban ezt az ajánlatot visszautasította és ezért a tárgyalások a három ország mezőgazdasági export intézetei között meg sem indultak, Meiaaner U aysájriigvmliiiaat.er a -pil seni Moya Dpbft s zer­kesztő;) ével hosszabb beszélget .és t folytat oM a gazdasági válságról 77-215/ 1 beszédet a félhivatalos Prager Presse /a maga egészében leközli, ritka betűkkel tűntetve fel Melasner ama kijelentését, hogy a gazda sági élet egy uj szervezkedése előtt áll Csehszlovákia. Az igazság­ügyminiszter tekintve Csehszlovákia súlyos gazdasági krízisét, na- ( gyón optimista hangnemben nyilatkozott, majd rátérve Englis pénz­ügyminiszter lemondásának hírére, kijelentette, hogy 5 íinglis lemon­dásáról semmit sem tud, csak ast szaga-be ti is? hogy a pénzügyminisz­ter helyzete mindenütt és mindenhol nagyon nehéz, "különösen nehéz A most Csehszlovákiában, mert neki kell gondolkoznia a költségvetés egyensúly bantartésár ólTermészetese^ Sí^pártnak nem kellemes

Next

/
Thumbnails
Contents