Lapszemle, 1930. március
1930-03-26 [1360]
Jósika János báró magyar képviselő ellen n°mzetgyalázási eljárást indít Dobrescu erdélyi tartományfőnök, mert a legutóbbi városi tanácsválasztásokkal kapcsolatosan olyan cikket irt egyik szatmári lapba, amelyikben azt hangoztatta, hogy a magyar őslakosságnak meg kell védenie a maga elsőbbségi jogait a "jövevényekkel" szemben - miként a Kelemmm m ti Újság 24-68 és Ellenzék 23-68 jelenti A kisebbségi iskolák államsegélyének utalványozását rendelte el a pénzügyminisztérium, mégpedig ugy hogy a romániai összeg kisebbségi iskolák számára szóló mindössze 25 millió lei S9gély 4 részletben folyósítandó , - jelenti a Déli Hirlap és Magyar Szó 23-6P I /íJlellékesen meg kell itt jegyezni , hogy mig a romániai ki- j sebbeégi iskolák segélyezésében a román állam illetve a bukaresti kormányzat oly szűkkeblűnek mutatkozott, hogy az összes kisebbségi iskolák számára csak nagy nehezen és mindössze 25 millió lei segélyt állított be sőt ezt is csak hosszas utánajárás és részletekben hajlandó fizetni., addig az Ellenzék 23-68 szerint bár esekély összeggel mindössze 200 ezer leijel, őe mégis jellemző nobilis gesztussal felemelte a janinál román gimnázium államsegélyét S ha már külföldi román iskolákról van szój, meg kell itt említeni a Curentul 22-779 híradását is. hogy a macedoniai Grebena román középiskolájához a bukaresti kormány visszaküldőtte igazgatónak Cosma Hota-t . akit erkölcstelen üzelmei miatt egyizben már elmozdítottak s reintregálása ellen most az egész macedóniai románság tiltakozik / A magyar tanerők üldözéséről interpellált a bukaresti képviselőház szombati ülésén Szabó Béni magyar képviselő a Keleti újság 24-6C szerint Darkó Jakab brassói ipariskolai tanárt a brassói tanügyi inspektor egészen önhatalmúlag betegségi szabadságra küldte és annak elteltével nyugdi j állományba helyezte noha AZ orvosi vizsgálat azt állapi-