Lapszemle, 1930. március
1930-03-26 [1360]
totta meg hogy szolgálatát továbbra le elláthatja Maga az interpelláló képviselő annak idején Ígéretet kapott Costachescu közoktatásügyi minisztertől arra hogy Darkó Jakabot vissza fogja helyezni állásába, ez azonban nem történt meg az alsóbb tanügyi közegek nem respektálták a miniszter akaratát s nevezett brassói tanár immár 4 hónapja n°m kapott egyetlen bani fizetést sem 5 nemhogy nyugdijat Az esküt nem tett volt magyar köztisztviselők nyugdíjügyében a következő, más oldalról még meg nem erősitett két hirt közli a Cuvantul 24-1768* 1/ A hüségeeküre eddig még nem jelentkezett volt magyar köztisztviselők ujabb haladékot kaptak az eskü letételére 2/ Eddig 25.000 volt magyar köztisztviselő kérte esküre való bocsátását A magyar színtársulatok mégis 26 % adót kell fizessenek a román színtársulatok 13 ^-os adójával szemben, bár a Maniu-kormány nagyban kérkedve híresztelte alig pár hónappal ezelőtt, hogy maga is helyteleníti a kisebbségi egyenlőségi jogoknak ezt a pregnáns megsértését sőt Vlad Aurél akkori kultuszminiszter el is rendelte az igazságtalanság megszüntetését azzal, hogy ezentúl a kisebbségi színházak szintén csak 13 % adót fizessenek, mint a román színházak Most azonban Madgearu pénzügyminiszter egyszerien hatályon kivül helyezte az előbbi rendeletet és ismét a 26 ^-os adó behajtását követeli a kisebbségi színházaktól, mégpedig visszamenőleg e bár maga Maniu miniszterelnök is ez ellen interveniált, miként a Keleti Újság 26-69 jelenti, A lap leszögezi ,hogy ez az erdélyi magyar színészet halálát fogja jelenteni, Hiszen tudvalévő, hogy Marosvásárhelyt Gáspár magyar színtársulatát máris tönkre tették ezen ujabb pénzügyminiszteri rendelet alapján a pénzügyi hatóságok. Magyar színtársulatról lévén szó,, mindenesetre érdekes, hogy az Univereul 22-66, bár más tekintetben minden téren a legélesebben állástfoglal a Maniu-kormány minden intézkedése ellen, a marosvásárhelyi in-