Lapszemle, 1930. március
1930-03-31 [1360]
hogy a magyar körök ma újból foglalkoznak a külpolitikai kérdésekkel és ma már nem mindent az integritás ós a revizió szempontjából Ítélnek meg. Illúziókat azonban nem kell csinálni. Az eddigi külpolitika terméketlenségének beismerésétől a jó és uj külpolitika irányának megismeréséig nehéz ut vezet és komplikációktól is kell tartani. Tehát semmi illúzió. Egyelőre csak a gazdasági körök hangját kell feljegyezni, hogy hogyan kritizálják Bethlen gróf külpolitikáját A kormánypárti Reggel /21-76/^Uj külpolitikai orientáció Magyarországon?" cimmel hasonlótartalmú-cikket közöl. Magyarország és a csehszlovák béke kísérletek cimmel a Beneahez közelálló brünni Lidővé Noviny /Z 9-161/ vd- jegyű budapesti /tudósítója többek között irja, hogy a hágai konferenciától, amelynek hozzá kellett volna járulni a vitás kérdések kiküszöböléséhez, már kőt hónap mult el, de nincs kilátás arra, hogy az optimista remények rövidesen megvalósulnak. A magyar oldalon már kellene hogy mutatkozzanak legalább az előjelek, de ezeknek nyoma sinos. A hágai megállapodásoknak autoritativ magyarázatával a közeledésnek nem lehet szolgálatokat termi* Az a fél, amely megrövidítve érezni fogja magát és »Í: ezek minden jel szerint a magyarok lesznek, a nagyhatalmak határozatét igazságtalan diktátumnak fogják tekinteni és aligha barátságos érzelmekkel lesz^azok iránt, akiknek a diktátumból hasznuk lesz, A párizsi nehézségeket a magyar sajtó felhasználja Csehszlovákia ellen és ez az ellenséges álláspont nemcsak a közönség körében, hanem a kormányban is mutatkozott meg akkor, amikor Farkas szocialista képviselő interpellált a Sarlósok ügyében. Azután utal Scitovszky belügyminister válaszára, valamint a Népszava cikkére, amelyben rámutatott arraj hogy a csehszlovákiai magyar proletároknak több joguk van, mint a magyar proletároknak Magyarországon, Végül a cikkíró