Lapszemle, 1930. január

1930-01-25 [1358]

Itália k Bénában folyó olasz-román kereskedelmi tárgyalások a Pepolo d* Itália /*W értesülése szerint már befejezetteknek tekint­hetők^A remin delegáeié vezetője visszatért pukarestbejhogy kormányá­nak bemutassa a végleges megszövegezést és küszöbönállónak tartják ladgeareu román kereskedelemügyi miniszter Rámába érkezését,hogy a szerződést aláír ja* A tudósítás reprodukálja a román delegáció egyik tagjának a rémei Lavoro Fascista számira adott nyilatkozatát,amely­ben as egyezmény klauzu].áit illetőleg részletesebb ismertetést nem adott, de hangsúlyozta,hogy a tárgyalások a mindkét részről tanúsí­tott legnagyobb jóakarat atmoszférájában folytak. K tn. föl d A lendoni tengerésezti konferencia megnyitására vonatkozó hirek között n öiemale d"Jtalia"/23/kiemeli,milyen mély benyomást és kedveső visszhangot keltett angol körökben Grandi külügyminiszter első felszólalása. A lap igazgatója, firgini© Gayda, Londonból kiadott távirati jelentésében leszögezi,hogy az olasz felszólalás egyöntetűen kedveső vissshangot váltott ki az angol sajtóban. Különösen hárem lapra utal,mint amelyek közvetlenül kifejezői a jelenlegi angol re­zsim felfogásának és a múltban ismertek: voltak a fascista rezsimmel szemben elfoglalt ellenzéki álláspontjukról. így utal s Daily Héráid­ra, a labourizmus félhivatalos orgánumára,amely kijelenti,hogy az osz­tatlan közvélemény szerint Grandi beszéde volt a legjobb. A radikális Daily News megállapítja,hogy rendkívüli várakozással tekintettek Grandi beszéde elé. Ibben a beszédben világosan és minden sallang nélkül jutott kifejezésre az olasz álláspont, majd hozzáteszi,hogy ha így néz ki a fascizmus, akkor őrömmel üdvözli azt. A Manchester

Next

/
Thumbnails
Contents