Lapszemle, 1929. július
1929-07-16 [1352]
hogy a tervezett nemzetközi bank igazgatóságában több francia és német tag legyen mint angol,valamint,az angol export szempontjáből,az ellen is, hogy a bank közvetítő szervnek használtassák a jóvátétel természetbeni szolgáltatásának értékesítésére. A Times /ÍZ/ viszont a konferencia küszöbén arra figyelmeznek tet,hogy Angliának •ugyan joga van a szakértők annuitási szétosztására H vonatkozó indítványa ellen tiltakozni és Snowden ezt nem is fogja elmulasztani, de a nagy célokat tekintre, amelyeket a Young-terv megában foglal, egy ilyen tiltakozás súlyos hiba volna.A konferencia,irja a Times, amugyis annyi ellentétet fog felvetni,hogy kár volna azokat még a percentuálás kérdésével komplikálni és megnehezíteni vele a rajnai kiürités kérdését is.lngliának akkor kellett volna érvényesíteni jogait,amikor a konferencián való részvételéről volt sző;És ez utóbbit a spaai egyezmény betartásától tenni függővé.Minthogy a Baldwin-kormány ezt annak idején 1 elmulasztotta,kár volna ha a Macdonald kormány akarná most felbóritani a nagynehezen megalkotott müvet.Annál is inkább,mert a spaai egyezménycsak tői való eltérés mindössze évi két és fél millió font veszteséget jelent Angliának.A Times nem tagadja,hogy ez súlyos áldozat és Anglia ezt gazdaságilag jobban szituált országoknak hozza,de víszonyitva annak óriási fontosságához,hogy a jóvátételi és azzal összefüggő politikai kérdések minél gyorsabban mtézőájenek el, a veszteség csekélységnek látszik. Briandnak az európai államközösség megalakítására irányuló^ J akciójával egyelőre csak a liberális lapok foglalkoznak és ezek is ked- ^ vezőtlenül.A félvivatalos Daily Herald szerint Briand igen rossz szolgálatot tett a ulágbéke ügyének amikor a jporos aktaszekrényből előszedte a páneurópai tervet.Mindenekelőtt azt szeretné tudni a B. Herald, hogy ki ellen irányul a tervezett föderáció? Amerika,vagy Anglia ellen? Az európai status quo-t akarja-e stabilizálni és beveszi-e Oroszországot a koncepcióba? Az angol munkáskormány,mgymond, nem támogathat olyan tervet,