Lapszemle, 1929. június

1929-06-10 [1351]

megbontásáról* Vagyis Középeurópa politikai fejlódéee, ahogy az egyes hatalmak irányítják, nem s zolgál a biztonság érzetének erősö­ désére s nevezetesen minekünk résen kell állnunk Magyarország felé,, És a másik szomszédunk? Annyi sokszor adtunk bizonyságot jóakaratunk* ról, hogy korrekt szomszédok akarunk lenni és a válasz « a kémkedér, amely a szomszéd rosszakarat firól tanúskodik* S a konklúzió? Ke higy­jünk senkinek, nevezetesen ne higyjünk a békeszerető szavaknak ás * paktumoknak s amikor a nagyhatalmak is, amelyek leszerelhetnének., esetlen egy szuronnyal sem szerelnek le,, sőt ellenkezőleg, szaporít­ják hadi arzenáljaikat, /P«H e H,.-9«130/, Ugyancsak Benes espozéja kapcsán a Stribray-f éle Poledni Liszt többek között a következőket Írja; figyelemmel kísérve a kis~ antant életét, illetve inkább életstagnálását t elveszítet t ük a b i aaL~ murlcat ennek a szervezetnek jelentősége iránt, amely a maga kialaku­lásában magán viseli a politikai szövetség veszélyeinek éo hiányainak minden jelét,, P.z az egyetlen plussz, hogy a kisantant létezik, távol­ról som túrija ellensúlyozni mindazt a minusztj ami miatta létrejött és amit mi elveszítettünk* Nagyon sajnáltuk, amikor a kisantant belg=-­.4 rá i konferenciájának sikertelenségéről voltunk kény teleméit Írni. Benes dr., ismét felolvasta a hallgatag urak előtt expozéját; egyesek aüt hiszik; milyen nagy államférfiú is ő, mert semmit som mon-j : Neki aaonban nem volt mondanivaló ja • Abban az expozéban e© sré eem volt a földreform~pörről., egyetlen szó oem! Pedig forradalmunknak ez volt a lényege, szabadSágunknak es az alapja* Rettenetesi Belgrád: csupa kudarc, /Belehrad - to bylo fiaskó/ Állandóan szép szavak hangzanak a gasdasági klsantant.ról s emellett a három áll^m Belgrádban még any» nyit sem tudjptt elérni, ho^y mégoly essenek abban-., mit csináljanak r . U földref^rmü.gyfren.j miután wír három vegyes nemzetközi biróság egy* ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 3

Next

/
Thumbnails
Contents