Lapszemle, 1929. június

1929-06-10 [1351]

öntetüen kimondta, hogy illetőkesnek tartja magát a csehszlovák ­román ős jugoszláv földreformügyékben dönteni. Néhány nappal eze­lőtt azt a hirt közölte a Prager Tagblatt, hogy a kisantant minisz­terei megegyeztek abban, hogy a döntőbíróságok in merito döntése alá boosátják a földreformügyetc Ez nea felel meg a valóságnak* A Pester lloyd ugyanabban az időben azt irta, hogy Románia éa Cseh­szlovákia Jugoszlávia ellen fordult, amely minden körülmények kö­zött vissza akarja hivni döntőbíróját,, Nem tudjuk, hogy ki rendel~ te meg ezt a cikket, de abszurditás már csak azért is, mert hiszen a románok már régen visszahívták birájukat„ Az igazság inkább a következő: Románia ós Jugoszlávia visszahívják birájukat /illetve visz­szahivták/, Ceehszlovákia nem tudott dönteni ós erős befolyás érvé­nyesül abban az irányban, hogy a per érdemi tárgyalásig ju.sson 0 Tíz év január 21 9-én mondta ki Gchreiber biró a biróság illetékes** ségét* Az eljárás szerint a periratokat már régen be kellett volna nyújtani v mert a határldő három hónapra szélt* Azt állit ják, hogy a határidő meghosszabbítását kértük* Ezt különböző körülmények meg is erősitiko És emellett a Hradzsinon még biz onytalanaág uralkodik afelől, hogy belemenjünk^e a pörbe vagy sem., Gchreiber döntése érvénytelen, mert az excés de pouvoir semmiségi kifogása alá e3ik,-. A vádirat megválaszolása azonban az illetéktelen fórumot legitim jogi fórummá avatja* A külügy minist erium ugy vélekedik, hogy még a kedvezőtlen döntés esetében is mód van az ügy halogatására ós po­litikával ki lehet bújni a kötelezettség alólr. I2z azonban tévedés és durva támadás a ^öntőbirósági gondolat, a nemzetközi jogrend el­l«n, merénylet éppen azon elvek ellen, amelyeket ems jogilag tart­hatatlan állásponttal vélünk respektálni> hogy továbbra is bennhagy*

Next

/
Thumbnails
Contents