Lapszemle, 1929. március

1929-03-08 [1348]

ságos szabályozását és a népszövetséget csak arra tartják alkalmasnak»hogy az ehhez szükséges szellemet kiérlelje. Hasonlóképen azonosítják magukat Briandnak azzal a tételével, melyszerint óvakodniuk kell attól, hogy as állampolgárok vádlókként léphessenek fel saj-át kormányuk ellen, A délszlá­viai kisebbségek ezért nem fordultak soha népszövetségi jogorvoslathoz mert tudják,, hogy a panasztevés puszta ténye a nemzeti többség érzékeny­ségének felkorbácsolásával a helyzetet megnehezíti., A kisebbségek az el­ső pillanattól kezdve tifeztában voltak azzal, amire a népszövetségi alkot­mány megteremtői csak most eszmélnek rá: hogy egy nemzetközi főrura ille­tékessége a kisebbségi, panaszok eldöntésére vitás állapotot teremt, mely­nek a kisebbségek csakis kárát láthatják, Briand szkepsise igy nem is o­kozott nekik csalódást, mert nem vártak semmi konkrét eredményt a mostani kisebbségi vitától.. Briand állásfoglalása csak megerősíti őket abban a meggyőződésükben* hogy a népszövetségtől csak eszmei támogatást nyerhet­nek, a gyakorlati feladatokat azonban kormányukkal kell elintézniük. Szerb részről Jovanovics volt külügyminiszter,volt bécsi kö* vet„ a feloszlatott szerb paraszt-párt elnöke tartott nagyobb előadást a kisebbségi jogokról és nyilatkozott ezek kapcsán a Vrerne 6-ban, Megemlíti, hogy a nagyhatalmak 1919-ben a leng;/ el országi zsidók üldözése és a feszült román-magyar viszony miatt gondoskodtak a békeszerződésben a kisebbségek védelméről, de nem feledkeztek meg a magyarországi elmagyarosodott tótok­ról és az északporoszországi elnémetesedett lengyelekről aera, Jovanovics véleménye szerint a délszláviai kisebbségi kérdést a következő alapokon kell rendezni: A kisebbségeknek teljesen lojálisaknak kell lenniök a szerbek horvátok és szlovének államával szemben és semmikép sem szabad idegenek politikai eszközévé válniok s A kisebbségeket egyenjogú polgárok­— mm mm tm m m mm <* mmm» m» m* mm mm mm mm mm «• mm mmmm mm mm mm mm mm mm mm mm mm m» mmmm mm ká kell tenni, egyforma jogokhoz kell juttahi őket, egyforma kötelezett­ségekkel és egyforma felelősséggel a hazai törvény ek szellemében és az or-

Next

/
Thumbnails
Contents