Lapszemle, 1929. március
1929-03-08 [1348]
rénitásáról mond, Beismeri, hogy az utódállamok formálisan belementek szuverenitásuk korlátozásába, amikor aláirtak a kisebbségvédelmi szerződéseket. Ezzel szemben nem követelhetik s hogy a kisebbségi szerződéseket kiterjeszszék azokra az országokra, amelyekre eddig nem vonatkoztak a Legjobb megoldás volna, először is tudományosan megvitatni a kisebbségi kérdést; megállapítani, kikből állnak ma a kisebbségek és külön nemzetközi bizottság kiküldésével fogjanak hozzá a kérdés politikai megoldásához, békésen, kapkodás ós félelem nélkül./Hirl, 8,/ A Kulturbundról azt jelentették a lapok annak idején, hogy a diktatúra ezt is feloszlatta és működését eltiltotta c . Ennek a rendelkezésnek visszavonásáról még szó sem volt a lapokban. Most azonban a D.V<,7»*ben újra megjelent az Újvidék székhelyü w Schwabisch-Deutsche Kulturbund" t felhivja az iparosinasnak menni akaró fiatalságot, hogy jilentkezzék a Kulturbund helyiségében, egy másik hir szerint pedig ma szombaton koncertet ad a szövetség újvidéki szakosztálya, egyik kávéházban. K2í? ó n I k a , Az uj belgrádi rádióleadó csütörtökön d.e, 11-kor kezdte meg a v próbaleadásokat, A Bc.N.8, azt irja, hogy csaknem olyan jól lehetett hallani, mint a bécsi hangverseny leadását. De remélik s hogy hamarosan rendbe jön. Az első napokban seholsem tiszta a leadás^ Szerdán éjjel Csaucsevics gazdag podgoricai kereskedő házában megjelent egy csendőraltiszti egyenruhát viselő férfi és fegyverviselési engedélyének előmutatását kérte. A kereskedő átadta szabályszerű engedélyét ás töltött revolverét, mire a csendőr kikapta kezéből a revolvert és pénzt követelt, Mikor Csaucsevics kijelentette, hogy nem tart otthon pénzt, a csendőr lelőtte s aztán feltörte a fiókokat és szekrényeket, nagy zsákmánynyal menekült. Csaucsevicset még ki lehetett hallgatni reggel, de délre meghalt /B.N..8,/,, OKSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció