Lapszemle, 1929. március

1929-03-08 [1348]

részletezi a B.N«8. 4 melyből az adatokat veeszük, mindössze a Vajdaságnál említ meg 33 milliót* valamint 45 millió forgalmi adót. Külpolitika, t A már jelentett svájci kölcsönre vonatkozólag azt irja a B.,N„8«. hogyGyurisics, az Állami Jelzálogbank igazgatója, egy később felveendő köl­csönre előlegként kapta ezt a 6 millió svájci frankot a svájci bankok szöy vétségétől,; A lfforgenbl a 7. jelenti Genfből, hogy Kumanudi helyettes kül­ügyminiszter hosszabb megbeszélést folytatott 3urov bolgár külügyministér­rel, ebben szó volt a két ország közti kereskedelmi szerződés megkötésé­nek kérdése is,. Magyaróra zág, mmmmmmmmmmm mm m m m mm m A Morg.7, jelenti, Genfből, hogy a béllyei birtokpör elhalasz­tása Magjrarország kezdeményezésére történt,, Mindkét kormány reméli ., hogy júniusig eredményre jutnak a közvetlen tárgyalásokkal, a belgrádi kormány válaszjegyzéke azonban hangsúlyozza, hogy az elhalasztásba belemegy, de ezzel nem mond le jogairól és álláspontjáról„ amint azt Arangyelovics dön­tőbiró kifejtette, Az elhalasztás tehát nem prejudicál az ügy végleges szabályozásának, Kisebbségi ügyek* Most is csak a B„N,8„ szól hozzá a genfi kisebbségi vitához Kiemeli Briand beszédét, hangoztatja,, hogy nem a kisebbségek kívánsága volt, hogy a nagyhatalmak a népszövetséget bizzák meg a kisebbségi jogok fölött való őrködéssel és legyen a panaszok döntőbirája„ A kisebbségek nem tulajdonítanak gyakorlati értéket ennek a népszövetségi patronátus­nak és elenyésző kis számban viszik sérelmeikét Genf elé. Saját államuk kormányától várják a faji többséghez való viszonyuk méltányos és igazsá-

Next

/
Thumbnails
Contents