Lapszemle, 1929. március
1929-03-28 [1348]
A képviselőház március 25-én tárgyalás alá vette a szenátus által is letárgyalt 1929-1930.évi állani köl ttégratéat* * szenátus által eszközölt módositások legtöbbjét elvetette és esek Között újból törölte a belügyminiszter rendelkezési alapját gz t raegelózően még egy pár fontosabb kérdés került napi rendre.amilyen a kormány pártnak az az indi fránya hogy az alkotnénybizottság a Ház szünetelése alatt is folytassa munkálkodását és tárgyalja az alkntraánytorvény ra°dositására vonatkozó javaslatokat. Az inditványt a többség elvetette. Hasonlóan elvetette a többség a kornány azon előterjeszd- . sót, hogy a tisztviselők végi egesi tó se még egy esztendeig el hala gztassók. H költségvetés megáll api tása után a belügyminiszter felolvasta a köztársasági elnök rendeletét amely a képviselőház költségvetési ülésszakát berek esz ti. Hasonló rendeletet olvastak fel a szenátusban is. A »GlPs Pravdy* 1 /26-Ö4/a vonatkozó ülésen elhangzott beszédek előtt megáll api tj a hogy a Sejn újból érintette azokat a kérdéseket amelyek dem agóg célokra alkalmasak, újból beigazolta hogy fojtó levegő uralkodik a parlamentben hogy a tanácskozás szinvonalja rendkivül alacsony ós hogy nagyon örvendetes miként ezja meddő ülósszax véget ért.Á "Czas" /27-7L/az utóbbi esené*nyekkéi kapcsolatban a helyzettel foglalKozik. Megáll api t ja. hogy a helyzet kétségtelenül feszült ugy gazdaságii ag mint poli tikailag hogy a kormány gazdasági politikájának eddigi iránya revizióra szorul és hogy a kormány némely terveinek végrehajtása na<=yóvatosságot kivan. * politikai helyzet sen könnyű. *z ellenzéki pártom diadalt ülnek,*- képviselőház ban, sőt a szenátusban is sikerült egész vereséget okozni a kormánynak„ Megnyir-