Lapszemle, 1929. március
1929-03-28 [1348]
balták a nem kedvelt miniszterek rendelkezési alapjait, érvényt szereztek azon szándékuknak hogy az áll<*mtö rvónyszék elé állit,jáK a pénzügyminisztert és mint hangesábban emlegetik az ezidei köl tsógtullépéseket is, amelyek az állami számvevőszék megáll api tása szerint mintegy negyed milliárdot tesznek ki. Most azután a marsall ismeretes beszédével kapcsolatban és talán a posta-távirfc-miniszteriumban történt visszaélésekkel kapcsolatban is készülnek ujabb harcra Elmúlt az engedékenység ós a félénkség ideje. A z utöj gfi ülésszak egészen megváltoztatta a psychológiát Két évvel ezelőtt szó nélkül elfogadták volna az alkotmánymódosítást, most azonban ez kizártnak látszik. Pia ez a módositás mégis ki sértene erős ellenállást helyezne kilátásba ami a szocialistáknál az általános sztiájk kimondását jelenti, * párt vezetősége máris megtette erre az élőké szül etek a t 8 tekintet nélkül arra® hogy ez « államban nagy belső válságot fog okozni.. Más pártok is élesebbé akarják tenni ellenzéki taktikájukat. Az ülésszak berek esztétáé talán elcsendesíti a kedélyeket, kiv&t. ha ez alatt rekonstruálják a kabinebet, amely annyi vereséget vont a kormányra. Mell ősbe tétlen ez fleVr azért is, mert a pénzügyminiszter lemondott, a tárca jelen legi vezetője csak ideiglenes helyettes és Kwiatkowski és Miadzinski miniszterek lemondása különféle tekintetekből vaiószinü. Arról is beszélnek, hogy Bar tel is félreáll, Ö ugyanis a parlamenttel való együttmüködés hive és kerülni akarja az erőszakos összeütközéseket,Ez az irány kedvezőtlen eredménnyel jár. Az ellenzék nem méltányolta a kormánypártnak u,n, ezredesi csoportja pedig ellene van. Nem lehetetlen tehát, hogy ilyen körülmények között Bartel is távozik, de utód járói még semmi hir sincsen. Valószirünek tartják^ hogy valaki olyarineveznek ki utódjául* aki élesebb kurzust fog képviselni a parlamenttel szemben* Természetes lenne, ha maga Pilsudski venné ismét kezébe a vezetést és ilyen módon hozzásegítené a kormányt tekintélyének visz-