Lapszemle, 1929. január
1929-01-08 [1346]
A párisi magyar-román döntőbíróság működésének újból való megkezdéséről a Déli Hirlap 6-4 az ismeretes budapesti jelentést közli-, mely szerint a döntőbíróság most fog foglalkozni Frigyes főhercegnek a román állam indított kártérítési perével.-. A határmenti népszavazás már többször említett kérdését őriati Maniu miniszterelnöknek a tegnapi szemlében már részletezett ujabb sajtónyilatkozata., A magyar-román közeledés tárgyában a Curentul 4-349 a forrás megjelölése nélkül közli magyar politikusoknak erről szóló nyilatkozatait, amelyeket a Brassói feapok karácsonyi száma hozott,, A nyilatkozatokat Savu Constantin egy nem is nagyop a tárgyhoz tartozó igen kei*, vezőtlen kommentárral kíséri-, Hangoztatja a szokott román BJZ Jlamot hogy magyar részről Srdelyben erős agitáció folyik és beigéri ezen agitátorok egész munkájának leleplezését rövid időn belül, Egyébként követeli-, hogy Maniu miniszterelnök jól válassza meg azt, hogy ki képviselje .Romániát Magyarországon? A budapesti román követ éppúgy s mint személyzete,-, különösen pedig sajtó-attachéja ismerje jól a magyar politikai életet a is* merje jel a magyar államférfiakat és tudjon magyarul^. A magyar-török szerződés aláírását jelenti a Keleti Újság 7.. A magyar határközegek a határmenti állam nyelvét kötelesek megtanulni 5- jelenti az Ellenzék 6-4., * Kisebbségi ügyek « mr «>»«fi»»«**0«it« *"m m *m «B W» w» «** «o •«» Magyar Nemzeti Szövetség létesítését indi tványozta-Tusa Gábor ügyvéd, miként a szemle már jelentette* A röpiratban közzétett it> ditványra a magyar-párt hivatalos lapjában, a Keleti Újságban maga Pa ál Árpád képviselő felelt, nem helyeselve fenntartás nélkül az indítványt, miként erről ugyancsak beszámolt a szemle a Most a. Keleti Újság 6-4 és 7-5-ben maga az indítványttevő uiisa Gábor két nagy cikkben érvel a maga