Lapszemle, 1929. január
1929-01-08 [1346]
Indítványa mellette Hangsúlyozza, hogy a magyarság kisebbségi érdekeilek sokkal inkább megfelelne ez a szövetség,, mint egy politikai párt, melyik előbbiben szintén helyetfoglalhatna;.. A politikai párt ellen a iöbbségi nemzet részéről mindig felmerülhet az a kifogás, hogy nem kép^ riseli a magyarság összeségét* Ilyen megítélés mellett az ajánlott ízövetség sokkal nagyobb súlyt és hatalmat képviselne mint a politika* >árt, mert hiszen-a szövetség létrehozatalában a fősuly a magyar kisebblég kulturális és anyagi erejének a konzerválásán vanA magyarság választási magatartását érinti Maniu miniszterelnök ujabb sajtónyilatkozata,, melyet a tegnapi szemle már részié tetet t« Vajda belügyminiszternek a magyar-párt elleni kirohanása .. levezetésen december 30-iki szenátusi beszéde^ melyet a szemle részleteién ismertetett s amelyet most & félhivatalos Dreptatea 3-368 szószerint .eközöl, még mindig eléggé élénken foglalkoztatja a sajtót. Jellemző,, logy a magyar-párt ellen állandóan uszitő Curentui 5-350 vezércikkén kiül, ugyanezen uszitási alapon,a nemzeti parasztpárttal egyébként erősen illenszenvező universul 5-3 is teljes mértékben helyesli a belügyminisz« ter kirohanását* Magyar részről viszont a Keleti Újság 6-4 és Temesvári [irlap 5-4 válaszol a kirohan ás ra* A Keleti Újság vezércikke gúnyosan egyzi meg, hogy Vajda Sándor s a nemzeti iparasztpárti belügyminiszter i liberálispárti sajtó megható helyeslése mellett mint ötletes konfe•anszié a szavaknak valóságos zsonglőrködésével háritja át az ódiumot a tagyar pártra, hogy miért nem válnak gyakorlattá azok a tetszetős elvek, melyeket a gyulafehérvári határozatokban a mai kormányzó-párt lefeketette, Csakhogy; Maniu 8 Vajda, öoidis és a többi erdélyi román politius nem egy pártnak 0 hanem a magyar népnek igért jogokat* tehát sivár ibuvó most, hogy bármilyen jogcímet keressenek arra s hogy ezek a be-