Lapszemle, 1929. január

1929-01-08 [1346]

Báró Villanynak & Dreptatea szamára adott nyilatkozatát ismerteti a K e leti Újság ás Ellenzék 7-9« A volt "bukaresti jeienUg pá­risi magyar követ odanyilatkozott a román félhivatalos lap számára, hogy őt Bukaresthez és fteman iához a legkedvesebb emlékek fűzik* Azt hiszi ; hogy ottani működése sokban hozzájárult a Románia és Magyarország közötti vi­szony javulásához. Ami az optáns-ügyöt illeti, reméli s hogy a közvetlen tárgyalások, melyeket csak a karácsonyi ünnepek miatt szakítottak fé">be.­sikerre fognak vezetni Legutőbb beszélgetett erről báró Steréfcyivel és ez az impressziója csak megerősödött. Arra a kértéére, hogy a magyar kor* mány magáévá fogja-e tűnni az optánskoferencia hozandó döntését- kijelen­ti Villani, hogy teljesen valószínűtlen olyan döntéSj amit & magyar kor­mány ne fogadna el hiszen a magyar delegáció jól ismeri kormánya inten­cióit és a kormány utasításainak birtokában tárgyal.? A továbbiakban ta­gadólag felelt Villan! arra a kérdésre, igaz-e, hogy Briand-al a kisebb­ségi problémáról is tárgyalt Hangsúlyozta azonban, hogy az uj román kor­mány nyilatkozatai ebben a tekintetben kedvező változást Ígérnek, ami­nek a magyar sajtéban is vieeisahagja támad Az orosz kérdést illetően csak annyit jelentett ki Villani, hogy Oroszország igen nagy ország és senki sem tudhatja, mi történik ott tJ Még azon reményét fejezte ki Vil­lan!, hogy a román-magyar gazdasági kapcsolatok rövidesen megjavulna* s végül utalva a szimpátiákra, amelyeket Bukarestben szerzett, közölve a Dreptatea munkatársával, hogy állandóan tanul románul és parisban is fenntartja a legbarátibb összeköttetést a román körökkel, Ügy6t Vlllanl **** f enti nyilatkozatán kivül ma mindössze az Erdélyi HmIp"6-3158 és Temesvári Hirlap 6-5 érinti annyi, ban, hogy referál mindkettő Szt erényi báró ismeretes sajtónyilatkozata, *Ól e ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents