Lapszemle, 1928. november
1928-11-17 [1344]
Beje községben nem parcelláztuk,bár a szegény népen ezzel nagyon lehetne- segíteni, A kéz kezet mos* Senkinek sem fizetnek oly aii jól a tót néppárt elleni uszításért - végzi a Szlovák - mint a magyar keresztényszocialista pártnak és a magyar nemzeti pártnak, Sp'lna német munkaügy i minister ., egyik beszédjében kijelentette, hogi a némete k a t ótoknál erő~ s^bb befolyást yin^i kainak mag ukn ak az állam i rány it ásáya^ A HodZ3a-féle ozlovenszká Politika 3zerint a németek elsősorban azzal érvelnek, hogy az ő számuk 3 millió, a tótoké csak kettő, á németek feltevése szerint a tótság Is csehek között kölcsönös antoganizmus lesz, minek következtében a két államnemzet kölcsönösen paralizálni fogja egymás erőit, azonkívül a tótság egy része mindig meddő ellenzéki álláspontot fog követni a igy lemond az állam kormányzásának irányítására való részvételről, mig a németek igyekezni fognak kormány bel i pozíciójuk erősítésére. /P.U.Ihl6,/c A tartományi választások kil átásaival foglalkozik a nemzeti demokrata hárodni Politika /lö/ és azt mond« ja, hogy abban az esetben, ha az ellenzéki pártok annyi szavazattal erősödnének meg,hogy az 3Ü nemzetgyűlési mandátumnak felelne meg, akkor a közel jövőben f eloszlatjá k a parla mentet és uj választásokat Írnak ki. /P # M.H,16./ Safrankó komm un ista képviselőt m b rendtörvénybe ütköző bűncselekményért az ungvári törvény szék három hónapi fogházra SJbélté. /Reggel IV,./