Lapszemle, 1928. november

1928-11-17 [1344]

/Vreme 13./Spaho és a radikálisok között a boszniai községi vá­lasztások miatt feszült helyzet állott elő.Most ujabb ellentétek merül­tek köztük felmert Spaho azzal a formális kéréssel fordult rir. Köröséé­hez hogy a szerajevoi ás tuzlai főispánokat váltsa fel. A miniszterelnök magéhoz hivatta Vukic3evicset ós Spahot t hogy erről a kérdésről közösen határozzanak,de nem jutottak megegyezésre„A boszniai radikálisok Spaho kívánságát a párt belügyébe való beavatkozásnak tekintik, /Vreme 15./A kormányt támogató pártok közt az utóbbi időben több i-ben egyenetlenség tört ki.Előbb a demokraták elégedetlenkedtek a kor­mánnyal a dalmát agrár kérdés miatt ás most a radikálisok és muzulmánok ujből ellentétbe kerültek egymással.A muzulmán politikusok köréből az hírlik hogy- Spaho követelésétől nem áll el és ha kívánsága nem teljesül, kilép a kormányból,, /Vreme 15./Egy szerbiai újságíró fölkereste dr Maeseket és fel­szólította, hogy most^miután a kormány már nyilatkozott,az ő pártja is nyilatkozzék 9r- Maosek azt válaszolta„hogy a paraszt demokrata koalioio az augusztus l-l gyűlésén már kifejtett© álláspontját.amelytől ma sem tér el„Az újságíró azon kérdésére,hogy milyen szerbiai párttal éa milyen alapon volnának hajlandók felvenni a tárgyalást,dr, Mecsek azt felelte, hogy egyikkel sem.mert a pártok mindegyike a hatalomra törekszik s osak ugy tudja megszerezni a többséget t ha ő maga intézi a választásokat,de mint ellenzéki párt sohasem juthatna többséghez. Az ujságiré azt kérdezte ezután dr, Mecsektől,hogy 6 mit ért a horvát szabadság fogalma alatt?

Next

/
Thumbnails
Contents