Lapszemle, 1928. november

1928-11-16 [1344]

rökban nag; elégtétellel fogadtak. Most már sokkal szorosabb vi­szony kezdetét várják a két ország között és megállapítják azt a nagy előnyt, amelyet a román gazdaság ebből a viszonyból huz. AZ egyezménynek a Maniu -kormány eskütétele napján történt aláirása miatt keletkezett elhangoltság semmiképen sem irányul a német kormány ellen, ami kitűnik a külügyministérnek a német követtel szemben tett nyilatkozatából is. Csupán a Berlinben ... járt román delegációtól veszik rossz néven, hogy a befejezésről nem értesítette az újonnan kinevezett román kormányt, hanem ön­állóan teljesiette az aláírást. Ezzel ez a kérdés a román belpo­litika terére tolódott el. A Berliner i'agebl. /14-540/ ugy értesül, hogy a legköze­lebbi napokban von Sohaek követségi tanácsos vezetésével német kereskedelmi delegációt indul el Havaiba, hogy az Ssztországi kormánnyal egy kereskedelmi szerződésről kezdjen tárgyalásokat. A német delegációban a külügyi hivatalon kivül a birodalmi gazda 3ági ministerium és a birodalmi pénzügyministeritrvalamint a po rosz belügyministerium is képviselve vannak. Belpolitika. A birodalmi gyűlés a nyári szünet után e hó 12-én ült újból össze. A belpolitikai helyzet a Suhrvicléki és iajnamentl vasmun­kások kizárásának valamint a páncélos cirkáló sorsának ugy a sajtóban, valamint a birodalmi gyűlésen való megvitatásának üj­gyében áll. Mindjárt a hétfői megnyitó ülésen szóba került a ki­zárás is. Előbb dr.Frick nemzeti szocialista azt indítványozta, he z hogy a birodalmi gyűlés az osztrák nemzetgyűlése Intézett távi­ratban rokonszenvét juttassa kifejezésre a német-osztrák csatla­kozás iránt, AZ indítvány mellett azonban csupán a fejvédők és a német nemzetiek néhány tagja szavazott. Szitán 3issell hl-

Next

/
Thumbnails
Contents