Lapszemle, 1928. november

1928-11-16 [1344]

rodalml munkaügyi minister a kizárásról előterjesztett interpel láöióhoz emelkedett szólásra, elitélte a kizárást azonban kije­lentette, hogy arra való tekintettel, hogy az ügyet a Birodal­mi Munkaügyi Biróság elé íltték, a jogi helyz_et_ Us_zt ázása lg a kormány nem váBaJLkozhatik_közvetítésre. A kizárás által elő­idézett elkeseredés a szociáldemokrata és kommunista képviselők valamint a szélsőbaloldali pártsajtó igyekeztek a maguk javára kiaknázni. Nagyobb hullámokat vet fel a pánciéJLDS cirkálóksorsa megvitatásának a kérdése tekintettel arra, hogy a szociáldemok­rata párt részéről indítvány fekszik a birodalmi gyűlés előtt a páncélos cirkáló további építésének és az erre Igényelt költ­ségek "beszüntetésére. A jobboldali sajtó továbbra Is erősen küzd a páncélos cirkáló., megépítése érdekében. A nsgynémet Kreuzztg-ban /14-538/ Wieting altengernagy cikkezik arról hogy miért van szüksége Németországnak páncélos hadihajókra és végül azt mondja, hogy mindazok, akik páncélos hajók épitése ellen beszédnek, hazájuk ellen vétenek és-ugymond- ellenfeleink érdé­nemű kében cselekszenek, akik szívesen látják vélerönk minden gyengí­tését. Semmisem mutatja azonban világosabban a német nép gyökér­telenségét és nemzeti zuhand3ának mélységét, mint az a tény,hogy egy állig felfegyverzett világközepette egy állam legtermészete­sebb jogának, az önvédelemnek, a sa ját országban indokolásra van szüksége és nem használtatik ki abban a mértékben, mint aho­gyan az a versailesi diktátum keretében meg van engedve és a hej zet azt psrancsolőlag megköveteli. - Egyben közlik a lapok,hogy Sroener birodalmi védőrségi minister a páncélos cirkálók továb­bi költségrészlete inéit megtagadása etében le fog mondani. A helyzetet némely lap szerint még az a körülmény is bonyolí­totta, hogy a birodalmi védőrségi ministerium az első részlet-

Next

/
Thumbnails
Contents