Lapszemle, 1928. július
1928-07-23 [1340]
létre ezt a kapcsolatot., amint egyik tekintélyes angol képviselő a minap megjelent levelében is tette• Vannak, akik rosszhiszeműen egyáltalán azzal vádolnak bennünket, hogy az optánsper érdembeli elintézése nekünk tulaj donképen nem is fontos, mi csak ezen a kerülő uton akarjuk bebizonyítani a szerződés végrehajthatatlanságát* fiz a theoria Titulescu úrtól származik., aki a márciusi Tanácsülésen nyilt szinen merte ezt a vakmerő tételt felállítani* Ennek pontosan az ellenkezője igaz, Itt aztán a cikk tömör összefoglalásban ismerteti a magyar-román birtokkonfliktus Népszövetség elé kerülésének történetét, amelynek száraz tényeiből megállapitja, hogy mi a csöndes nyugodt birói eljárást választottuk a létező jog alapján, másodszor, hogy Hománia vonta el az ügyet bírójától és vitte a nagy nyilvánosság elé azt a kérdést, vájjon érvényesek-e egyáltalán a trianoni szeraődés 250* és 239., cikkelyei. Mi a Népszövetségi Tanács előtt is megmaradtunk az eredeti alapon s a tiszta jog applikációját kérjük, amely a békeszerződésben foglaltatik, tehát a trianoni szerződés végrehajtását keressük és nem a revizióját, A revizió nagy és magasztos gondolata, amelyet Magyarország mindenkor ennek győzelméhez ragaszkodni fog., Ehhez azonban nincs szüksége az optánsügy felhasználására, ezt ellenkezőleg arra akarjuk felhasználni, hogy Magyarországnak a békeszerződésből folyó jogát érvényesítsük* A trianoni szerződésnek 364„§-a van, ebből Magyarország terhére 3S2.,§, esik; javára pedig csak az emiitett 63. cikk 03 a 250«§„, mely vagyonelkobzástól mentesiti a magyar állampolgárokat óa független semleges birót ad nekik a vitás ügyek el• * intézésére. Nem mi vittük bele a revizió gondolatát ebbe az eljárásba 3 ---------- — -« — — Hl hanem azok, akik az erősebb jogára támaszkodva megakadályozzak a békeszerződés lényeges rendelkezéseinek végrehajtását és ezzel hatalmas argumentumot szolgáltatnak a békeszerződés végrehajthatatlanságára vonatkozólag,, Mi nem azt á konkloziót akarjuk levonni az optáns-