Lapszemle, 1928. március
1928-03-24 [1336]
Titulescu a^pos© ja a m^yar-awtán agrárgörben és a szentgotthárdi ügyben hozott genfi döntésről*- A "Pester Lloyd", a "Budapesti Hirlap", a "^oazeti Újság* közlik a bukaresti jelentést^ amely szerint Bratianu Vintilla a, román kamara pénteki ülásén^Duca ideiglenes külügyniniszter pedig a szenátus ülésén felolvasta Titulescu táviratilag küldött expo sóját. As exposé a Népszövetségi Ife&cs márciusi ülésszakának prögraanmján szereplő két legfontosabb kérdést tárgyalja az optánskérdóst és a szeitgo tthárdi ügyet. Ez a távirati expo só j mondja a "Nemzeti üjság** kiterjeszkedik íferaánia egész külpolitikájára ós a leglóvnyegesebb része az* amelyben Titulescu kijelenti* hegy az optánakérdesben RÍ mára a visszautasítja a döntőbiiák kiküldésére vonatkozó kívánságot • Szt az állásfoglalást igen ravasz jogi okoskodással és a kisentente teljes szolidaritásával igazolja, Jfonhójázóan hivatkozik Ifcmánia nagy sö vet cégeseinek barátságára is. Külpolitikai körökben, mondja a "^emzeti Újság", ennek a nyilatkozatnak nagy fontosságot nem tulajdonitanak y Titulescu hirtelen közbelépését azzal magyarázzák-, hogy a román kormány a külpolitikai^, elsősorban pedig a magyar optánsügynek újból való Napirendre tűzésével és e kérdésben való kardcsörtetésé vei az egyre nj©masztóbb belpolitikai helyzetről akarja elterelni a nép figyelmét Titulescu szerint az optánspörben hozott döntés megalketásáná. amint a "gester Lloyd 5 ' és a "Budapesti Hirlap" bukaresti jelentése közmm mm mm «rw»<a mm mm mm n — mm mm •- •W««IWIÍ«>I« v«>w«aiw«i li a Népszövetségi Tanács részéről súlyos hiba törtónt s amely annál igazságtalanabb minthogy 1927,szeptemberében a Tanács egyhangú határozatot hozott,, teljes mértékben magáévá téve a román álláspontot.Bz a hiba sfenál fájdalmasabb Románcra nézve, minthogy oly államok követték mm mm mm mm mm m* ma> mm «f* mm «* mm -u mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm •l s melyek rendkivül barátságos viaonybsn élnek Romániával. Más szempontból megáll 9pithatÓ v hogy a hiba jÓszándókkal törtónt 9 azzal a célla^hogy megegyezésre bírják Bomániát ós fiagyaiorszagot« Bbmánia elha-