Lapszemle, 1928. március
1928-03-21 [1336]
Hodzsa iskolaautonomi á j át kritizálja élesen a Bohémia /17-66/ megjegyezve, ha már nemzeti iskolaaatonomiáról akar Hodzsa beszélni, akkor elsősorban a közoktatásügyi ministeriomban egy külön nénet osztályt kellene berendezni, ahol német alkalmazottak az oktatási, adminisztratív és személyes ügyeit a német iskoláknak magok intézhessék el« Az uj iskolatörvény javaslat semmi ilyen intézkedést nem tartalmaz, mert ezek után is kizárólag cseh hivatalnokok fognak a német tanulók sorsa felett döntenie Az iskolatanács német osztályában is a csehek vaas nak többségben, mett közülük kerül ki az elnök és legalább három négy kormány által kinevezett hitoktatási képviselő, akik egyúttal a cseh osztály tagjai is 0 Az előadók is a csehek közül fognak kikerülni és ha akad is közöttük néhány német, azoknak mint hivatalnokoknak alig lesz mozgási szabadságuké Igy néz ki tehát az iskolatanács egy nemzeti szakosztályra való felosztása, A választás helyébe mindenütt a kinevezés lép ős a cseh vagy legalább cseh kontroll alatt álló hivatalnoksereg teljliatalmát nyer 0 Az állam*, nyelv pedig a német nyelvet ha lehet még jobban ki fogja szorítani az iskolákból, mint ahogy azt eddig tette* Walko külügyminister expozéját a főrendiház külügyi bizottságában részletesen hozza a Prager Tagiblatt /20-68/ e « Walko külügyminister expozéját bő kivonatban közli a cseh néppárti Li^ové listy /20»67/<, A Koss ath r ünnepsége kkel kap csolat ban a Prager Presse /20-öü/ idézi báró Pereiéinek a kossath-emlék leleplezésekor elmondott beszédét, amelyben megjegyezte volt s hogy az amerikai nép a szabadság gondolatának képviselőjét látta Kossuthban* Igy beszél a magyar kormány hivatalos képviselője a frankhamisítás!