Lapszemle, 1928. március
1928-03-21 [1336]
ügyből jól ismert báró Perőnyi Zsigmond - New-Yorkban, otthon azonban Nagy exminister, aki még rövid idővel ezelőtt egyik leg-> bizalmasabb barátja volt a ministerelnöknek, kijelenti, hogy az ő őrzése szerint a mai Magyarországnak március 15 a-át nett szabad ünnepnapként ünnepelni, hanem inkább akkor gyászünnepet kellene ülni» Március 15e-e a szabadság és a sajtószabadság ünnepe volt, azonban ezek a nagyszerű gondolatok az ország felelőtlen kezei között olybá lettek, hogy a nemzetnek és a társadalomnak csak lealacsony it ás ára szolgálna,; a szellem a legsötétebb eredményeket produkálta Magyarországon, végezte kijelentését Hagy c A Prager Presse megjegyzi hozzá,a budapesti Kossuth-Ünnepség alkalmával előfordult brutális rendőrattakok jellegzetes epilogiát képezik ennek a vitának és egyúttal bizonyságot nyújtanak arról, hogy mit értenek tulaj donképen Magyarországban a szabadság alatt, a~ melyről a new-yorki hivatalos szónok lelkesedéssel beszélő Ilyen bizonyság után többre nincs is szükség a numerus klausus országában. Ugyancsak a Prager Presse /20-80/ budapesti tudósítója bővebben beszámol a budapesti munkásság Kossuth-ünnepségéről, hangsúlyozva, hogy a rendőrök megtámadva a tömeget üldözték a menekülőket, és hogy a letartóztatottak a rendőrségen egész éjjel a szokásos kínzásoknak voltak alávetve A Prager Tagblatt /2Ű-68/ bővebben hozza a Csehszlovák Távirati Irodának a new-yorki Ko3suth-ünnepsegekről szóló jelentősét megemlítve, hogy a"Qentral Opera" épületében az ünnepsegekkel ellenes egyidejűleg az aaa&cfc HorthyAiga gyűlést tartott , amelyen a magyar "'elegációnak Coolidg" elnök által való fogadtatása és a Habsburgok visszahelyezése ellen tiltakoztak., A Bethlen uralom azzal lett laegvádolva, hogy az 5 lelkén szárad 5000 zsidó élete és 20 a 000 magyar emigráns kivándorlása,,