Lapszemle, 1928. március
1928-03-21 [1336]
mert 228 éve már,hogy ezek a románok egyesültek a katolikusokkal s a Vatikán még soha nem nevezett ki egyetlen román embert sem bihorossá , sőt a genli népszövetség után a konkordátummal immár a pipa akarja kisajátítani magának Románia felségjogainak egy részét. _á_jiigp^zxái-xamáii„ár-£ej.ml Q±Lo.a±é± uj ab b dokumentumát adja a Dimineata 19/7645 vezércikke. A cikk nagy elkeseredéssel ir arról,hogy a jugoszláv külügyi költségvetés parlamenti tárgya 1 ása során Jovanovlus képviselő,az eléggé jelentős szerb agrárpárt vezére,nemhogy szövetségi szolidaritását jelentette volna ki a népszövetségnek az erdélyi blrtokperek kérdésében hozott határozatával szemben Roméniával, hanem ellenkezőleg igen élesen támadta Romániát,amely szerinte egyrészt nem csatlakozott a szentgotthárdi ügyben a másik két kisantant-állam erélyesebb jegyzékéhez, sőt ml több,Titulescu külügyminister római látogatása során egyen esen kijelentette Mussolininak, hogy Románia közelebb áll Olaszországhoz,mint a kisantanthoz. Hiszen igaz a Dlmineata szerint,hogy ez a támadás csak ellenzéki padsorokból hangzott el,nem pedig kormánypárti oldalról,csakhogy feltűnővé teszi nz egészet az,hogy bér utóbb Sumenkovlcs helyettes külügyminister is felszólalt és hosszabb exposé t mondott, egyetlen szóval sem tartotta érdemesnek lecsökkenteni , vagy kétségbevonni Jovanovics kijelentéseit