Lapszemle, 1928. március
1928-03-21 [1336]
, Afr e^élyl ftjrfpkperekügyében elsősorban az Averescu-kormány volt tagjának,Manollescunak az a nyilatkozata emiitendő,melyet a Déli iiirlap 21/66 számára aöott:*Nincs miért szidnunk a népszövetséget Kern nyertnk meg,űe nem is veszítettük el a pert,A népszövetségnek ebben az ügyben kezdettel lógva az volt az álláspontja, hogy a két érdekelt állam közvetlenül igyekezzák megállapodni -Ez nem slkerüit,3ikertelenség esetére pedig a népszövetség elejétől Kezdve a döntőülraskodás elvét vallotta. Tavaly szeptemberben sem tért el ettől a döntése,bár az látszatra minekünk kedvezett.Most ugyanaz történt»amlt évek óta hangoztatottéból elhatározta a döntő bíráskodást, semleges birák bevonásával .Az optáns n gyet Románia nem veszítette el s nincs miért haragudnunk a népszöve tségre .Elvégre megvan az útja-módja annak,hogy ezt a kérdést valóban elintézzük Magyarországgal, jobban szólva a magyar opténsokkal.Sz az ut a helyesebb külpolitikai irány*" határozatliag tiltakoztak a népszövetségi döntés ellen és titulescu magatartásával való szolidaritásukat jelentettél: ki a kolozsvári román egyetemi hallgatók a Keleti tljság és ellenzék 21/65 szerint. Tiltakozó táviratot intézett Poincaréhoz a romániai franciák szövetsége is a Dlmlneata ±9/7645 és Universul 19/66 szerint.Az Universul 19/66 ugyanakkor ismerteti a Times 12.-1 számából Seton .Vatson véleményét a népszövetségi határozatról,az Adeverul 18/13574 pedig francia és angol lapvélemények tümges felsorolása alapján arra