Lapszemle, 1928. március

1928-03-10 [1336]

A "Nemzeti Újság 1 a fent említett megállapítások után rámu­tat, hogy Titulescu tegnapi viselkedése után az utolsó kételynek is meg kellett szűnni a románc ^^zete és erkölcsi isi fogása felól* A vi­lág közvéleménye láthatja^ hegy ki a törvénytisztelő és ki respektálja a Népszövetséget. A Népszövetségi Tgnács júniusig időt engedett Titu­lescunak.; hogy fontolja meg végső elhatáio zását. Reméljük észre fog témi 9 mi nyugodtam nézünk az uj döntőtá róság működése eló 9 mert a ké­tely árnyéka sem merülhet fel, hogy a két uj 3emleges biré a legpártat­lanabbul ós minden befolyástól menten csak az igazság és jog szénnel­tartásával tesz eleget hivatásának^ ­A "Budapesti Hirlap" rámutat 9 hogy ez az első érdemben vágó ^üfrUédh mm' WPWW mm'm m, mmt*f*m határozat jelentősége és lényege* hogy visszatérítette az ügyet a jog álláspontjára, ami a magyar álláspont nagy morális sikerét jelenti. Chamberlain mai lovagias gísztus% mellyel megváltoztatta szeptemberi ál­láspontját és levonta Apponyi tegnapi beszédének tanulságát, az egész világ előtt bebizonyitotta 8 hogy mái tó nagy állásához. A Népszövetségi Tanács pedig ezzel a határozatával nagy utat tett meg visszafelé 3 afe­lé az ut felé* amely a politikai szakadékoktól visszatérve a biréi fó­rum elianeróse felé vezet* Amikor ezt megtette és ugy tette meg^ hogy az eredeti vegyes döntőbíróság helyébe és egy más öttagú döntőbiróságot állit, akkor ennek végrehajtásánál ugy kell eljárnia, hogy ennek az uj birói szervnek teljesen pártatlan itélkedése kétségen felül álljon és biztositva legyen,­A "Pester Lloyd" Chamberlain érdemét emeli ki, hogy aa optáns­kórdés holtpontra jutott ügyét olyan útra terelte> amely egy kis jóaka­rattal ál talál os megnyugtató megoldásra fog vezethetni. A "Lloyd" ki eme li, hogy már a táigyalás folyamán jelentkeztek a tünetek, amelyek Appo­nyi Albert gróf támadhatatlan érvelésének hatása alatt Magyarország ja­vára billentette a hangulatot és Chamberlaint meglepetés szerűen arra az iodiWányra birta, hogy *z optánskftrdéSj. amint azt Magyarország rrinc'r;

Next

/
Thumbnails
Contents